[origo] itthon

100
90

Kinyittatná a zárt önkormányzati üléseket az LMP

[origo]|2010. 09. 01., 10:39|Utolsó módosítás:2010. 09. 01., 11:15|

Korlátozná a zárt önkormányzati testületi ülések elrendelésének lehetőségét az LMP törvényjavaslata, amely szerint a jövőben nem lehetne például gazdasági érdekre hivatkozva kizárni a nyilvánosságot az ülésekről. A párt azt is szeretné elérni, hogy a mainál könnyebben lehessen helyi népszavazásokat kezdeményezni.

JÁTSSZ ONLINE!

Az előterjesztők szándéka szerint a "társadalmi részvételt erősítő" módosításokat nyújtott be az önkormányzati törvényhez Schiffer András LMP-frakcióvezető és két párttársa. A képviselők törölnék a törvényből azt a rendelkezést, amely szerint a helyi képviselő-testületeknek zárt ülésen kell dönteniük személyi kérdésekben, például önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek kinevezéséről vagy felmentéséről. A frakcióvezető törölné azt a rendelkezést is, hogy a testületek zárt ülést rendelhetnek el, ha az önkormányzat vagyonáról van szó, pályázatokat tárgyalnak, vagy ha "a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene".

Az indoklás szerint a jelenlegi törvény túlságosan széles körben teszi lehetővé vagy éppen kötelezővé a zárt üléseket, ami az LMP képviselői szerint ellentétes az információszabadság követelményével. "Nem megengedhető, hogy az üzleti érdekekre hivatkozva a közvagyonról döntő képviselőtestületi ülés zárt legyen" - írja a frakcióvezető, akinek javaslata csak olyan esetekben engedné meg a nyilvánosság kizárását, amikor azt a személyiségi jogok védelme megköveteli, például ha egy szociális juttatás odaítéléséről kell dönteni.

Az LMP javaslata jelentősen megkönnyítené a helyi népszavazások kiírását, illetve enyhítene az eredményesség feltételein. A jelenlegi törvény szerint ugyanis egy helyi népszavazás kiírásához - a helyi rendelettől függően - a választók legkevesebb 10, legfeljebb 25 százalékának aláírását kell összegyűjteni, szemben egy országos népszavazással, amelyhez elég 200 ezer aláírás, ami az összes választásra jogosult mindössze 2,5 százaléka. Schifferék javaslata egységesen 2 százalékra csökkentené ezt az arányt, de a legkisebb településeken is kellene legalább 20 aláírás.

A jelenlegi törvény más érvényességi küszöböt szab meg országos és helyi népszavazások esetén: országosan elég, ha az összes választópolgár egynegyede (körülbelül kétmillió ember) egységesen szavaz egy kérdésre, addig helyi népszavazás esetében az a feltétel, hogy a választók fele elmenjen szavazni (ezért gyakori, hogy eredménytelenül zárulnak helyi népszavazások). Az LMP javaslata szerint a helyi népszavazásokra is az országos referendumok érvényességi feltételeit kellene alkalmazni.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »