[origo] itthon

100
90

Félelemről beszél a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja

[origo]|2010. 09. 04., 11:04|Utolsó módosítás:2010. 09. 04., 11:51|

Állítólag akaratán kívül lett részese a cigányok elleni gyilkosságsorozatnak Cs. István, aki a nyomozók szerint két alkalommal is a gyilkosok sofőrje volt. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi a Népszabadságnak adott interjút, amelyben azt mondta: azért nem szállt ki, vagy jelentette a bűncselekményeket a hatóságoknak, mert féltette társaitól a családját.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Cs. Istvánt vezetik a bíróság folyosóján

JÁTSSZ ONLINE!

Interjút adott a Népszabadságnak Cs. István, a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozat egyik gyanúsítottja, aki a rendőrség szerint több helyszínre is sofőrként vitte a másik három feltételezett elkövetőt. Az előzetes letartóztatásban ülő egykori szerződéses katona a lap szombati számában megjelent interjúban azt mondta: eredetileg nem volt beavatva abba, hogy mit csinálnak társai, amikor pedig rájött, azért nem jelentette a hatóságoknak, mert féltette a családját.

"Fenyegetések, utalások, félszavak hangzottak el, amelyekből az jött le, hogy ha ők buknak, bukunk mi is, és lesznek, lehetnek mások is" - közölte írásos válaszaiban Cs. István. Szerinte társait, a nyomozók által a gyilkosságsorozat kitervelőjének és a csoport vezetőjének tartott K. Árpádot és testvérét K. Istvánt érdekelték "a katonai jellegű dolgok", ezért egy éjszakai akartak túrát szervezni. "A fegyverek előkerüléséig annak is tűnt" - mondta Cs. István, aki szerint ő kitette társait Tiszalök közelében, majd egy megadott helyen és időben várta őket.

A bűnsegédlettel gyanúsított férfi szerint akkor érezte, hogy baj van, amikor Polgáron megállította egy rendőr, és elmondta neki, hogy Tiszalökön lelőttek egy cigány férfit. Azt mondta: később a kocsiban, társai elszólásaiból jött rá, hogy mibe keveredett. Állítása szerint a következő helyszínre, Kislétára már csak azért vitték magukkal, hogy két "balhéban" legyen benne, és biztosan hallgasson.

A korábban katonaként szolgáló Cs. István kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH), és ez fennmaradt leszerelése után is. Állítása szerint 2007. március 15. után például megkérdezték tőle, katonatársai közül kivel volt szórakozni, hiszen azok nem lehettek a budapesti tüntetéseken. Cs. István a tiszalöki gyilkosság után is találkozott a tartótisztjével, mert "ekkor már minden szerv próbált valami nyomot találni". Az interjúban azt állította, hogy a találkozó előtt tájékoztatta K. Árpádot, és megígérte, nem mond semmit.

A romák elleni támadássorzat 2008 júliusában kezdődött Galgagyörkön, az utolsó támadást 2009 augusztusában, Kislétán követték el. A támadásokban összesen 6 ember vesztette életét, köztük egy ötéves tatárszentgyörgyi kisfiú. Az ügyben négy ember ellen javasolt vádemelést a rendőrség, K. Istvánt, K. Árpádot és P. Zsoltot emberöléssel, Cs. Istvánt bűnsegédlettel gyanúsítják. A támadássorozatról szóló összes cikkünket megtalálja itt, az [origo] tematikus címkeoldalán.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Mohammed Obaidi A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
    Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen Mi lett Orbán szamarával? Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »