[origo] itthon
Orbán tavaszra új alkotmányt akar
MTI|[origo]|2010. 09. 04., 14:21|Utolsó módosítás:2010. 09. 04., 20:56|Öt feladatot tűzött ki a polgári jobboldal számára Orbán Viktor a kötcsei találkozón, köztük az új alkotmány elfogadását már jövő tavasszal. A miniszterelnök arról is beszélt, meg kell őrizni a választási győzelmet eredményező szövetséget a polgári középosztály és a szegényebb régetek közt. A találkozón több miniszter is beszámolt terveiről, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter bejelentette, hogy 2012-től visszaállítanák a járásokat. A résztvevőknek Schmitt Pál köztársasági elnök főzte a lecsót.

Orbán öt feladatról beszélt
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Öt feladatot nevezett meg Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén megrendezett találkozón, szerinte az elkövetkező időszakban ezek a feladatok állnak a polgári jobboldal előtt. A miniszterelnök - aki a nemzeti kormányzásról tartott előadást - azt mondta: az egyik feladat az új alkotmány, amelyet "2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni". További feladatként említette az önkormányzati választást, amelynek "nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia", továbbá a jövő évi költségvetést, az új Széchenyi-tervet, valamint Magyarország európai uniós elnökségét.
A zártkörű rendezvényről a www.orbanviktor.hu honlap számolt be. A Hír Tv híradójának tudósítása szerint Orbán beszédében arra intett: fenn kell tartani a kétharmados választási győzelmet eredményező szövetséget a polgári középosztály és a bizonytalanabb helyzetű társadalmi rétegek között. Szerinte ugyanis a tavasszal megteremtett nemzeti egység annak köszönhető, hogy a polgári középosztály szövetséget kötött a szegényebb társadalmi rétegekkel, ez az alapja a mostani kormányzásnak. "Az a feladatunk, hogy ezt a szövetséget megvédjük a Gyurcsány-korszak ipari méretű illúziótermelésével szemben" - jelentette ki.
Ehhez kell igazodnia a gazdaságpolitikának is, középpontba helyezve a munkahelyteremtést, máskülönben a bérből és fizetésből élő, kiszolgáltatott réteg visszatérhet a baloldalra - mondta Orbán a tévéhíradó összefoglalója szerint. Hozzátette, a gazdaság átalakítását meg kell kezdeni 2011-ben, másképp nem marad rá elég idő a ciklusban. A miniszterelnök a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak hagyományos összejövetelén arról is beszélt, hogy "2010-ben lezárult az utópiák évszázada", miután a baloldali modernizáció utópiája megbukott, most már a valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnia a kormánynak.
Visszaállítanák a járásokat
A hetedik alkalommal megrendezett, "Nemzeti kormányzás" mottót viselő találkozón áttekintették a kormányzás tapasztalatait, a kormánytagoktól pedig előretekintést is kaptak a résztvevők. Orbán mellett több más miniszter is felszólalt, így Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki HírTV tudósítása szerint bejelentette: várhatóan 2012-től visszaállítaná a kormány a járásokat, mint közigazgatási egységeket. Navracsics azt mondta, céljuk, hogy a közigazgatás újra az embereket szolgálja, ennek elérésben pedig fontos lépésnek nevezte a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, illetve a megyei kormányhivatalok felállítását.
Államreformra van szükség Magyarországon, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja - mondta Navracsics. A minisztériumok és a különböző megyei hatóságok tervezett összevonásának célja is az volt a tárcavezető szerint, hogy az állampolgárok egy helyen tudják intézni az ügyeiket. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénybe azért került be a hazaszeretet fogalma, mert a köz szolgálatában állóknak jogszabályi kötelességük a magyar emberek boldogulásának és az ország gyarapodásának elősegítése.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Hír Tv beszámolója szerint a kormány vagyongazdálkodását meghatározó elvekről beszélt, és azt mondta, nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezték el magukat. Szerinte a Gyurcsány-Bajnai kormányok olyan állapotot hagytak örökül, ahol a korrupció csúcspontja maga az államszervezet volt. Fellegi szerint szeptember végéig megállapodhatnak az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a magyar vidék jövőjéről, Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a magyar kultúra támogatásáról, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pedig a nemzeti erőforrások megőrzésének kérdéséről tartott előadást. A négyszáz meghívott közt volt Széles Gábor médiaholding-tulajdonos, és Csoóri Sándor író is.
Schmitt főzte a lecsót
A résztvevőknek Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége főzte a lecsót. Novák Előd, a Jobbik alelnöke szombaton kifogásolta Schmitt részvételét, szerinte az államfő megszegi alkotmányos kötelezettségét azzal, hogy a nemzet egységének kifejezése helyett "pártrendezvényeken asszisztál". Novák azt mondta: a nemzet egységét Schmitt a továbbiakban csak úgy fejezheti ki, ha más hasonló meghívásoknak is eleget tesz. A Jobbik ezért disznóvágásra hívta a köztársasági elnököt, amelyen a bölléri feladatot is átengednék neki.
A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak. A meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt. Az idén rendhagyó módon májusban is tartottak Kötcsén találkozót, ahol az elmúlt húsz év, illetve nyolc esztendő értékelése mellett az elkövetkező kormányzati ciklus teendőit tekintették át.
[origo] címlapon»
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Orbán: Nyeglén és sértőn beszél velünk az EU
- Pokorni egy kormánymegbízottal veszekedett a Fidesz egri frakcióülésén
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
Mi lett Orbán szamarával?
Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Orbán: Nyeglén és sértőn beszél velünk az EU
- Pokorni egy kormánymegbízottal veszekedett a Fidesz egri frakcióülésén
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Elhunyt Whitney Houston
- "Így túléljük" - videó a Costa Concordia utolsó órájáról
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Tizenhat városban van szmogriadó
- Új magyar csokoládégyár indul az idén
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
- Eltűnt korcsolyázót keresnek a Balatonon
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Irán fontos bejelentésre készül atomprogramjáról
- Rogán: A kormány nem engedi meg, hogy fizetésképtelen legyen a BKV
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kőkemény az új Bourne-film előzetese
Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.