[origo] itthon

100
90

Megtartotta Bajnaiék több százezres juttatásait az Orbán-kormány

Gergely Zsófia|2010. 09. 10., 10:11|Utolsó módosítás:2010. 09. 10., 10:24|

Az Orbán-kormány minisztériumainak többsége átvette a Bajnai-kormány idején meghatározott béren kívüli juttatásokat, így a minisztériumokban dolgozók fizetésük mellett évi több százezres keresetkiegészítést is kapnak. A csúcstartó a gazdasági minisztérium havi bruttó 73 ezer forintos kerettel, a legszerényebb keretet a honvédelmi minisztérium biztosítja dolgozóinak. A Belügyminisztérium pedig csökkentést ígér.

Fotó. Tuba Zoltán [origo]

Átvették a korábbi szabályokat (képünk illusztráció)

JÁTSSZ ONLINE!

Az Orbán-kormány szinte valamennyi minisztériuma megtartotta az előző kormány idején osztott keresetkiegészítő juttatásokat - derül ki a minisztériumok [origo]-nak küldött adataiból. A cafeteria-rendszert az előző országgyűlés vezette be a béren kívüli juttatások egységesítése érdekében 2009 őszén. Az egyik előírás, hogy a minisztériumoknak meg kell határozniuk és közzé kell tenniük, hogy mekkora éves keretet biztosítanak munkatásaiknak, amelyből étkezési jegyet, üdülési csekket, egyéb utalványokat és más béren kívüli juttatásokat kérhetnek. A gazdasági válság időszakában meghatározott juttatások mértéke miatt Bajnainak többször magyarázkodnia kellett.

Az új kormány minisztériumai közül a Miniszterelnökség bruttó 750 ezer forintban határozta meg a munkatársaknak járó cafeteria éves összegét - közölte Havasi Bertalan, Orbán Viktor kormányfő sajtóstábjának vezetője. Ez az összeg megegyezik azzal, amennyit a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) dolgozói kaptak korábban. A Miniszterelnökség cafeteria szabályzata alapján a kormánytisztviselők 15 féle béren kívüli juttatás közül választhatnak, a havi 62 500 forintos összeget költhetik például helyi bérletre, lakásbérleti támogatásra, üdülési hozzájárulásra, étkezési jegyre, ajándékutalványra, illetve egészségpénztári vagy nyugdíjpénztári hozzájárulásra.

Ugyanebből a 15 féle szolgáltatásból választhatnak maguknak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) dolgozói. A KIM is a korábbi MeH-es juttatási rendszert vette alapul, az összeg itt is évi bruttó 750 ezer.

Szekeres és Balázs Péter utasítása él tovább

Továbbra is a Bajnai-kormány Külügyminisztériumának szabályai szerint osztják a juttatásokat a külügyi tárcánál, így 2010-ben is megmarad a bruttó 850 ezer forintos keretösszeg, amit még Balázs Péter korábbi külügyminiszter által kiadott utasítás rögzített. Ez havi 70 ezer forint, amiből a többi tárcánál érvényes juttatások mellett vissza nem térítendő lakáscélú támogatást is lehet kérni.

A Honvédelmi Minisztérium médiaosztályának válasza alapján ennél a minisztériumnál is megtartották a Bajnai-kormány alatt meghatározott összegeket. Az első kategóriába sorolt tisztviselőknek 461 ezer forint, a második kategóriában 374 ezer forint, míg a harmadik kategóriába tartozó dolgozóknak 310 ezer forint éves cafeteria jár. "A köztisztviselők kategóriákba sorolása a végzettség, a közszolgálati jogviszony időtartama, illetve a betöltött munkakör alapján történik" a minisztérium válasza szerint.

Maradhatott a 875 ezres rekord is

A Bajnai-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) adta a legmagasabb összegű juttatást dolgozóinak: fejenkénti bruttó 875 ezer forintos éves cafeteria-juttatást - havi csaknem havi 73 ezer forintot - kaptak a fizetésük mellé. A jogutód tárca, az Orbán-kormány Nemzetgazdasági Minisztériuma a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kérdésünkre azt közölte: a négy intézmény szakmai területeinek összevonásából létrejött minisztériumban még "folyamatban van az egységes cafetéria-szabályozásának előkészítése", amíg viszont az egységes szabályozás nem születik meg, a kormánytisztviselők "a jogelőd intézmények cafetéria-szabályzatai szerint kapják a juttatásaikat".

A Vidékfejlesztési Minisztérium is a még Gráf József korábbi szocialista földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által kiadott utasítást követi. A keretösszeget sem változtatták meg eddig, így az Orbán-kormány agrártárcájának dolgozói is évi bruttó 650 ezer forintot kapnak plusz juttatásként.

A belügy csökkentést ígért

A Pintér Sándor által irányított Belügyminisztérium sajtóosztálya nem tudta pontosan megmondani, melyik minisztériumi tisztviselő, mennyi béren kívüli juttatást kap, arra hivatkoztak, hogy egyelőre nem rendezték a cafeteria kérdését. A sajtóosztály szerint a jogelőd intézménytől átvett, illetve az újonnan érkezett munkatársak béren kívüli juttatásai eltérőek, de hamarosan megszületik az új, mindenkire érvényes szabályozás. Hozzátették, hogy a korábbi keretösszeghez képest náluk várhatóan csökkenni fog a kormánytisztviselői juttatások összege.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumától is megkérdeztük, hogy a több terület - így az oktatási, szociális és munkaügyi, valamint egészségügyi tárca - összeolvadásával létrehozott intézménynél milyen juttatások járnak a tisztviselőknek. A Réthelyi Miklós által vezetett tárca sajtóosztálya azonban többszöri megkeresésünk ellenére sem válaszolt kérdéseinkre.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már augusztus végén szabályozta a cafeteria kérdését, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utasításában évi bruttó 750 ezer forintos juttatást határozott meg a tárca kormánytisztviselői, ügykezelői és a minisztériumi vezetők számára.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »