[origo] itthon

100
90

Teherautó alá csúszott egy szabályosan közlekedő autós

MTI|2010. 09. 09., 10:31|Utolsó módosítás:2010. 09. 09., 10:32|

Egy tehergépkocsi alá csúszott autójával egy fiatal nő Győr-Moson-Sopron megyében csütörtök reggel. Súlyos sérüléseket szenvedett, háromnegyed óra alatt tudták kiszabadítani az kocsiból. Az első adatok szerint a teherautó nem adta meg az elsőbbséget.

JÁTSSZ ONLINE!

Súlyos sérüléseket szenvedett egy nő, aki teherautó alá szorult kocsijával a Győr-Moson-Sopron megyei Beled közelében - közölte a katasztrófavédelem ügyelete csütörtökön reggel. A 26 éves nő Kapuvár felől haladt személyautójával Beled irányába, amikor a ciráki lehajtónál elé kanyarodott egy teherkocsi, amely az elsődleges szakvélemény szerint nem adta meg az elsőbbséget. A nő már nem tudott kitérni, illetve megállni, s a gépkocsival becsúszott a teherjármű alá.

Az MTI helyszínről származó értesülései szerint mintegy háromnegyed órába telt, amíg sikerült a nőt kiszabadítani, s majdnem ugyanennyi időbe, amíg állapotát sikerült annyira stabilizálniuk a mentőknek, hogy szállítható lett.

Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte: az érintett szakaszt lezárták ugyan a forgalom elől, de az arra közlekedőknek csak pár száz méteres kitérőt kell tenniük, hogy folytathassák útjukat.

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »