[origo] itthon

100
90

Elmebeteg rokonokról faggatták a nagykanizsai diákokat

[origo]|2010. 09. 10., 9:42|Utolsó módosítás:2010. 09. 10., 10:26|

Felháborodtak a szülők és a diákok egy egészségügyi felmérésen, amelyet nagykanizsai középiskolákban végeztek a közelmúltban. A kérdések között több vitatott is szerepelt, a diákoknak például arra kellett válaszolniuk, hogy van-e elmebeteg rokonuk - írja a Népszabadság.

JÁTSSZ ONLINE!

Felháborodást keltett Nagykanizsán egy a helyi középiskolákban közelmúltban végzett egészségügyi felmérés - írja a Népszabadság. A lap szerint a tanulóktól többek között saját és családtagjaik meglévő, illetve korábbi betegségeiről kellett beszámolniuk. A kérdőíven volt olyan kérdés, amely azt tudakolta a diákoktól, hogy van-e elmebeteg rokonuk. Egy szülő kifogásolta, hogy lányának arra kellett választ adnia, hogy "mikor menstruált először, hány napig tartott, és voltak-e panaszai".  Volt, aki szerint adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a kérdőíveket a tanárok, nem pedig az orvosok és védőnők gyűjtötték össze.

Balogh László, az egyik érintett középiskola igazgatója azt mondta a lapnak, hogy a nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény megbízásából töltették ki a kérdőívet a diákokkal. Erre szerinte azért volt szükség, hogy az iskolaorvosok baj esetén rendelkezzenek a megfelelő információval. Az igazgató szerint az iskolaorvosoknak kötelességük az új tanulókról felmérést készíteni, ezt szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy adatlapokon gyűjtik össze az információkat - olvasható a Népszabadságban.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »