Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Vágólapra másolva!
Hétfőn délelőtt tíz óra és dél között sztrájkolni fog a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete. A szakszervezet szerint csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév-járatoknál emiatt.
Vágólapra másolva!

Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn délelőtt tíz óra és dél között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet vasárnap. A szakszervezet szerint a sztrájk időpontjának tudatos megválasztása miatt csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév járatoknál. A Hunalpa a közleményben azzal indokolja a sztrájkot, hogy nem vezettek eredményre a tárgyalások a munkáltatóval a kollektív szerződésről.

"A figyelmeztető sztrájk és a demonstráció célja, hogy ismételten felhívja a közvélemény és a felelős döntéshozók figyelmét a Malévnél uralkodó, tarthatatlan munkáltatói magatartásra, a nyilvánosság szándékos félrevezetésre" - áll a szakszervezet közleményében. A szakszervezet szerint a Hunalpa nem a pilóták bérének emelése érdekében kezdeményezte az egyeztető tárgyalásokat, hanem a Malév vezérigazgatója által bevezetett intézkedésre reagált így. A vezérigazgató ugyanis - a kollektív szerződésről szóló, addig folyó tárgyalásokat megszakítva - 2010. szeptember elsejétől egyoldalúan 20 százalékkal csökkentette a pilóták jövedelmét - írták.

Az egyeztető tárgyalások másik lényeges pontja a Hunalpa szerint a munka-, és pihenőidő-szabályzat rögzítése a kollektív szerződésben. A pilótákat képviselő Hunalpa hétfőn közölte, hogy egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt-vel a kollektív szerződésről, és amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez. A Malév ekkor azt közölte: a vállalat hetek óta folyamatosan tárgyal a kollektív szerződés megkötése érdekében, a pilóták képviselőivel pedig a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is tárgyalt. A Malév hétfőn hozzátette azt is, hogy a cég kompromisszumos javaslataira hétfőig válasz a pilóta szakszervezettől nem érkezett.