Vesztegetésért börtönre ítélték első fokon a dögei polgármestert

Vágólapra másolva!
Nem jogerősen három év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a vesztegetéssel vádolt Vincze Ferenc Tibor dögei polgármestert kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Vágólapra másolva!

Vezető beosztásban, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt három év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre és 1 millió forint pénz mellékbüntetésre ítélte Vincze Ferenc Tibort, Döge polgármesterét kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. A polgármestert 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától az első fokon eljáró bíróság.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és ügyvédje - megalapozatlanságra hivatkozva - felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Az ügy 2007-ben pattant ki, amikor a Hír TV 2007-ben nyilvánosságra hozott egy 2006-ban készült hangfelvételt, amelyen a polgármester arról beszélget egy építési vállalkozóval, hogy a testület - 20 millió forintért - segíteni fog egy helyi beruházáshoz szükséges pályázati pénz lehívásában. Utalás hangzott el arra is, hogy a vállalkozó már kifizetett nyolcmillió forint kenőpénzt.

Az ügyben nyomozás indult, amely ügyészségi vádemeléssel végződött. A dögei önkormányzat 2004-ben 225 millió forintot nyert pályázaton uszodaépítésre és iskolafelújításra. A vádirat szerint a polgármester húszmilliót kért egy építési vállalkozótól cserébe azért, hogy a képviselő-testület hat tagja segít lehívni az uniós pénzt. Vincze a vád szerint nyolcmilliót kapott a vállalkozótól, aki azóta tönkrement, felszámolás alatt áll. A nyomozó ügyész a polgármester elleni vádat a Hír TV birtokába jutott 2006-os hangfelvétellel, tanúvallomásokkal, okiratokkal támasztotta alá.

A bíróság a vádirattal egyezően állapította meg a tényállást. A tanácsvezető bíró az ítélet indokolásában kitért arra, hogy nem szokványos büntetőügyről van szó, mivel az eljárást a média által nyilvánosságra hozott hangfelvétel indította el. Mint hozzátette, sajátos helyzetben volt a bíróság, miután az ügy másik vádlottja, a vesztegetésről közvetett információval rendelkező építési vállalkozó időközben elhunyt.

A döntő, s egyben az elsődleges bizonyíték a bíróság számára az a diktafonon rögzített hangfelvétel volt, amelyen a hangszakértői vélemény szerint a polgármester hangja hallható, s amelyet Vincze Ferenc Tibor korábbi állításával ellentétben nem manipuláltak - hangzott el a tárgyaláson. A iskolaberuházással kapcsolatos szerződések átvizsgálásakor egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a vállalkozó cége likviditási nehézségekkel küzdött, s elszámolási vitába keveredett az önkormányzattal, mivel az nem fizette ki a harmadik részszámla összegét a cégnek.

A bíróság az ítéletben súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy nagyon elszaporodtak a hasonló, társadalomra káros hatású bűncselekmények, míg enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett. A per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.