Vágólapra másolva!
Két hónappal meghosszabbítanák Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - olvasható a keddi Magyar Nemzetben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének nyilatkozata.
Vágólapra másolva!

Meghosszabbítaná a Központi Nyomozó Főügyészség Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - írta keddi számában a Magyar Nemzet. Keresztes Imre, a főügyészség vezetője a lapnak azt nyilatkozta: két hónappal hosszabbítanák meg a gyanúsított kényszerintézkedését és az erről szóló indítványukat eljuttatták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A főügyész arról is tájékoztatást adott, hogy a BKV-nál történt visszaélések miatt indított nyomozás szeptember 21-én lejáró határidejének meghosszabbítását kezdeményezik a Legfőbb Ügyészségnél. A napilap szerint Hagyó Miklósnak a BKV-üggyel összefüggésben ugyancsak fogva tartott egykori munkatársai - H. Éva és L. Ottó - ügyében a nyomozó hatóság a közeljövőben tesz indítványt a bíróságnak.