Gyilkosnak nevezte magát társa szerint a Cozma-ügy egyik vádlottja

Vágólapra másolva!
Terhelő vallomást tett R. Sándor elsőrendű vádlott ellen a Cozma-ügy negyedrendjű vádlottja a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalásán. P. Gábor szerint amikor kiderült, hogy Cozma meghalt, R. Sándor azt mondta: "te jó ég, mit tettem, gyilkos vagyok". P. Gábor bocsánatot kért Marian Cozma édesapjától.
Vágólapra másolva!

Terhelő vallomást tett a Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti P. Gábor kedden a Veszprém Megyei Bíróságon, ahol hétfőn az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott megtagadta a vallomást.

P. Gábor vallomása szerint a veszprémi Patrióta bárban a tánctéren N. Győző indult meg Cozma felé, megpróbálta megütni, mert szerinte Cozma csúnyán nézte Sz. Ivánt. Ekkor robbant ki a verekedés, amelyben ő székkel bántalmazta Marian Cozmát. Később már azt vette észre, hogy társai eltűnnek az alagsori teremből ezért ő is kiment a szórakozóhelyről. Mindenki kint volt. Látta, hogy két ember fekszik a földön, de nem foglalkozott vele.

P. szerint a bejáratnál N. Győző jött felé és azt mondta, hogy "Csoki szúrt", és azt is közölte, hogy ő valakit fejberúgott. Ezután kocsiba ültek Budapest felé hajtottak. P. Gábor elmondta azt is: az autóban R. Sándor bal oldalról - feltehetően a kocsi irattartójából - elővett egy kést, s azt azzal a kijelentéssel adta át N. Győzőnek, az ügy másodrendű vádlottjának, hogy "használtam". N. Győző a kést a ruhájába törölte és a 8-as főúton, Várpalota környékén kidobta a kocsi ablakán - vallotta a negyedrendű vádlott.

Mikor Budapestre értek igazoltatták a rendőrök őket, később azonban ő hazament. Vasárnap délelőtt N. Győzővel elmentek R. Sándor budapesti bérelt lakására. Mikor leparkoltak akkor tudta meg az élettársától, aki telefonon hívta őt, hogy Cozma meghalt. R. Sándor is tudta már mindezt a híradásokból és ekkor azt mondta, hogy "te jó ég mit tettem, gyilkos vagyok, ezért életfogytiglant fogok kapni".

P. Gábor vallomása végén bocsánatot kért Marian Cozma édesapjától, amiért bántotta a fiát, és részvétet nyilvánított.

A szembesítés során R. Sándor tagadta, hogy ő szúrt, P. Gábornak megjegyezte: "nem tudom, hogy ezt miért mondod, gondolom, az ügyészséggel lepaktáltál". A szembesítés során N. Győző is tagadta a negyedrendű vádlott állításait. P. Gábor ugyanakkor fenntartotta vallomását.

P. Gábor a bíróságnak azt mondta, sokáig azért nem beszélt bizonyos tényekről a rendőrségi kihallgatásain, mert azt hitte, hogy "R.-ék elmondják az igazságot, de nem tették", ezért ő elkezdte magát védeni, azaz elmondani a történtekről az igazat. P. Gábor utalt arra, hogy kezdetben őt is emberöléssel gyanúsította a rendőrség, ám ahogy vallotta: "ezek" - utalva az elsőrendű vádlott R. Sándorra, a másodrendű N. Győzőre és a harmadrendű Sz. Ivánra - "annyit sem mondtak el, hogy én nem vettem részt az utcai verekedésben", ahol a gyilkosság is történt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lQGlBG3jOYj7PW1d

Az origo videója az első tárgyalási napról

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény ügyében hét ember ellen emeltek vádat, az ügyben hétfőn kezdődött el a per a Veszprém Megyei Bíróságon. Az ügyészség három embert vádol emberölés bűntettével: R. Sándor sárbogárdi, N. Győző budapesti és Sz. Iván enyingi lakost. A vád szerint mindhárman elkövették - mint társtettesek - az emberölés bűntettét, továbbá egy rendbeli életveszélyt okozó testi sértéssel és egy rendbeli maradandó fogyatékosságot okozó testi sértéssel is vádolják őket.

A nyári szünet után hétfőn folytatódott Veszprémben a Cozma-per. A Veszprém Megyei Bíróság 29 tárgyalási napot tűzött ki a gyilkosság tisztázására. Heten állnak bíróság elé, azok, akik ellen emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolással a vád. A hétfői tárgyaláson az első,- másod - és harmadrendű vádlott sem tett vallomást. Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván is fenntartotta azt, amit korábban mondott, tagadták, hogy bármi közük lett volna a gyilkossághoz.