Két társánál is látott kést a Cozma-gyilkosság előtt az egyik vádlott

Vágólapra másolva!
Két társánál, R. Sándornál és P. Gábornál is látott kést a Cozma-gyilkosság éjszakáján az ügy ötödrendű vádlottja. B. Csaba a bíróság előtt nem tett vallomást; korábban a rendőrségnek azt mondta, ő is hallotta, amikor N. Győző az elsőrendű vádlottra utalva azt mondta, hogy "Csoki szúrt".
Vágólapra másolva!

Nem tett vallomást szerdán a Cozma-ügy ötödrendű vádlottja a Veszprém Megyei Bíróságon, kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni és a szembesítéseket sem vállalta. B. Csaba csak annyit mondott, hogy nem ismeri el bűnösségét, de elismerte, hogy a szórakozóhelyen lévő dulakodásban részt vett és megrúgta Marian Cozmát.

A 48 éves zalaegerszegi B. Csaba fenntartotta a korábban a rendőrségnek adott vallomását, amelyben azt állította, hogy nem volt kés nála, R. Sándornál és P. Gábornál azonban látott kést aznap este. A társaság egyik tagjától B. Csaba is hallotta azt a mondatot, hogy "Csoki szúrt", azaz R. Sándor. A Cozma-ügy negyedrendű vádlottja, P. Gábor kedden terhelő vallomást tett R. Sándorra. "Te jó ég mit tettem" - P. Gábor szerint ezt mondta R. Sándor február 8-án, miután megtudta, hogy meghalt Marian Cozma. P. Gábor is hallotta, hogy N. Győző már a támadás éjszakáján azt mondta a szórakozóhelyen, hogy "Csoki szúrt".

A szerdai tárgyláson kihallgatták R. Sándor élettársát is, aki azt állítja, hogy semmit sem tudott a 2009. február 8-án történtekről. G. Péterné szerdai meghallgatásán azt mondta a Veszprém Megyei Bíróságon, hogy számára február 8-án vasárnap este derült ki, hogy mi történt, amikor elfogták őket Ausztriában. A nőt azzal vádolják, hogy A. Lászlóval közösen segítették R. Sándor és N. Győző szökését az országból.

Az asszony azt mondta: a gyilkosság előtt összeveszett R. Sándorral, a férfi ezután ment el otthonról, majd hajnali négy órakor sérülten ért haza, N. Győzővel, aki zaklatott volt. A nő szerint R. Sándor vasárnap délelőtt azt mondta a lakásukon, hogy " nagyon nagy bajt csináltam ". A nő azt mondta: nem tűnt fel neki, hogy ezután miért mennek külföldre, hiszen gyakran utaztak. G. Péterné szerint R. Sándor befolyásolható ember, és nem kötekedő típus.

A nyári ítélkezési szünet után hétfőn folytatódott Veszprémben a Cozma-per. A Veszprém Megyei Bíróság 29 tárgyalási napot tűzött ki a gyilkosság tisztázására. Heten állnak bíróság elé, azok akik ellen emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolással a vád. A hétfői tárgyaláson az első,- másod - és harmadrendű vádlott sem tett vallomást. R. Sándor, N. Győző és Sz. Iván is fenntartotta azt, amit korábban mondott, tagadták, hogy bármi közük lett volna a gyilkossághoz.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény ügyében hét ember ellen emeltek vádat. A Cozma-gyilkosságról szóló összes cikkünket erre a linkre kattintva olvashatja.