Feladta magát a Pesten megölt norvég lány feltételezett gyilkosa

Vágólapra másolva!
Pekingben adta fel magát az a kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak. A kínai külügyi szóvivő szerint a férfit nem adják ki Magyarországnak, az eljárást Kínában folytatják le ellene.
Vágólapra másolva!

Feladta magát Pekingben Cs. F., az a kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak - tudta meg az MTI norvég forrásból a kínai fővárosban. A 26 éves férfi őrizetbe vételét a kínai hatóságok megerősítették. Csiang Jü külügyi szóvivő csütörtökön azt mondta: az ügyben a kínai hatóságok szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, de a gyanúsítottal szembeni eljárást - mivel a két ország között nincs kiadatási egyezmény - Kínában fogják lefolytatni, vádat Kínában emelnek ellene, és amennyiben bűnösnek találják, ott is ítélik el.

A 21 éves norvég diáklány holttestére augusztus végén bukkantak egy VII. kerületi diákszálláson. A rendőrség gyanúja szerint a lányt korábbi, kínai állampolgárságú barátja lehet ölhette meg, aki még a bűncselekmény napján, Ferihegyen keresztül elhagyta az országot. Norvég lapok szerint a fiatalember a gyilkosság után egy kétségbeesett hangvételű üzenetet írt a lány Facebook-lapjára. A BRFK szerint ugyanakkor nem ez, hanem a kollégiumban lévő kamerák felvétele vezetett el a feltételezett elkövetőhöz.

A Független Hírügynökség norvég sajtóinformációkra hivatkozva azt közölte: a férfi a meggyilkolt lány oslói temetésével egy időben, kínai idő szerint szerda este adta fel magát.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtök délelőtt az MTI-nek azt mondta: a magyar hatóságokat egyelőre nem értesítették Cs. F. őrizetbe vételéről.