Választási fenyegetést sejt betört ablaka mögött Tiszabura jegyzője

Vágólapra másolva!
Rendőri intézkedést kért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura jegyzője, mert állítása szerint ismeretlenek fegyverrel lőttek be szolgálati lakásának ablakán. A jegyző szerint a támadásnak a közelgő önkormányzati választáshoz van köze, a lövést pedig figyelmeztetésnek szánhatták. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy valóban lövés miatt tört-e be a jegyző ablaka, és későbbre ígért tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Fegyverrel lőttek be a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabura jegyzőjének ablakán - írja szombati számában az Új Néplap című megyei újság a jegyző elmondására hivatkozva. A lapnak a jegyző azt mondta, hogy csütörtök éjjel lőtt rá valaki az ablakára, szerinte politikai indíttatásból.

A jegyző este 9-kor hallott nagy csattanást, majd észrevette, hogy elrepedt az ablaka: azt csak másnap reggel vette észre, hogy a repedés közepén egy kis lyuk van, és az ablak belső oldalán lévő ablaktábla is megsérült. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy valaki az ablakra lőtt.

Az ügyben az Új Néplap szerint a Tiszafüredi Rendőrkapitányság nyomoz. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányságon az [origo]-nak szombat délelőtt még nem tudták megmondani, hogy valóban lövés okozta-e az ablak sérülését. Szabó Rita szóvivő annyit közölt, hogy egy tiszaburai lakos rendőri intézkedést kért, mert "betört az abalaka", további tájékoztatást pedig későbbre ígért.

Az Új Néplapnak nyilatkozó jegyző az eset után arról beszélt, hogy 17 éves közigazgatási pályafutása alatt soha nem tapasztalt akkora indulatokat és feszültséget, mint a mostani önkormányzati választás előtt. Az emberek késsel, bicskával járnak az utcán, és képesek megtámadni is azt, aki a jelöltjüket szidja vagy a sajátját dicséri - mondta az Új Néplapnak.

A jegyző szerint az állítólagos lövéssel valaki figyelmeztetni akarta őt, noha nem tudja, melyik polgármesterjelölt támogatói állnak az eset mögött. Szerinte ez nem az első támadás a faluban, nem sokkal korábban egy téglát dobtak be az egyik képviselő-jelölt ablakán, egy másik házba pedig egy fatuskót hajítottak. A jegyző közölte: az eset miatt elköltöztette a családját tiszaburai szolgálati lakásából.

A tiszaburai választási küzdelemről és feszültségekről az [origo] korábban helyszíni riportban is beszámolt: a cigány többségű, egy cigány kisebbségi szervezet jelöltjei által irányított faluról szóló cikket itt olvashatja.