[origo] itthon
Betegségeket okoz a harag és a félelem a láma szerint
MTI|2010. 09. 19., 17:30|Utolsó módosítás:2010. 09. 19., 17:41|A harag, a gyűlölet és a félelem olyan emberi érzelmek, amelyek fizikailag felemésztik a szervezetet, betegséget okozhatnak - mondta a dalai láma vasárnap délután Budapesten a zsúfolásig megtelt Papp László Sportarénában tartott előadásában.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static5.origos.hu/i/1009/20100918dalailama9.jpg)
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Akik az "én", az "enyém", a "magamnak" szavakat túl sokat használják, mivel túlzottan énközpontúak, sokkal nagyobb valószínűséggel esnek át szívinfarktuson - mondta orvosi kutatásokra hivatkozva a dalai láma a Sportarénában összegyűlt 11 ezer nézőnek tartott vasárnapi Az együttérzés: a boldogság művészete című előadásában. Szerinte az énközpontúság egyfajta beszűkültség, ami még gyanakvást, illetve bizalmatlanságot is szül az ember környezetében.
A buddhista vallási vezető szombaton már tartott egy előadást a Papp László Sportarénában, akkor arról beszélt, hogy a nagy filozofikus vallásoknak együtt, egymás mellett kell az embereket segíteni a boldogságuk megtalálásában. A 75 éves dalai láma hivatalosan hetedszer látogatott Magyarországra, legutóbb tíz évvel ezelőtt járt hazánkban.
A vasárnapi budapesti tanításában hangsúlyozta, a düh, a harag elhomályosítják a tisztánlátást, az agresszió pedig "még rosszabb reakciókat szül". A másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez mégis pozitív hozzáállással, őszinte bizalommal kell közelíteni. Az igazi emberi érték ugyanis az, ha önzetlenül viszonyulunk másokhoz, ez pedig "megóvja az embert a fizikai rosszulléttől is" - mondta a dalai láma. Az előadása végén a közönség által feltett kérdésekre válaszolva azt mondta, az anyagi javak iránti vágyakat igazán soha nem lehet kielégíteni, az ilyen típusú vágy kapzsisághoz vezet, viszont a belső békére való törekvés nem okoz frusztrációt.
A láma szerint minden embernek a boldogságérzet adja meg a biztonságérzetét. Az anyák gyermekeiknek éppen ezt nyújtják, és ezt a gyermekkorban szerzett tapasztalatot az ember egész életére továbbviszi: még egy haldokló ember is, ha szeretetet tapasztal, "biztonságban érzi magát, és eluralkodik rajta a boldogság" - mondta. A dalai láma a nemzetek közötti ellentétekről azt mondta: sokszor elfeledkezünk az egész emberiségre jellemző, alapvető emberi tulajdonságainkról, és csak a különbözőségekre koncentrálunk, "pedig van olyan mosoly, amely a nyelvi akadályokat is leküzdheti" - mondta.
Az első számú buddhista vallási vezető szerint a politikai hatalomátvételek idején jobban érzékelhető a vallásellenesség, mert a hatalomra kerülők azt állítják, hogy egyes vallási intézmények kiszolgálták az előző rendszert. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy ezek "a néhol korrupt intézmények nem egyenlők magával a vallással" - mondta a láma.
Vasárnapi előadásában a láma ismét szorgalmazta a vallási dialógust, mert szerinte igaz a "több vallás - több igazság" kijelentés. Ezért - mondta - folyamatosan találkozik más vallások képviselőivel, és részt vesz más vallások szent helyeire tartó zarándoklatokon.
[origo] címlapon»
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
Nagyjából százötven hallgató vonult be az ELTE Bölcsészkarának egyik előadójába a Hallgatói Hálózat szerda délutáni tüntetésén. A szervezet tagjai így tiltakoznak a ...
Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
Diktatúra vagy teljes káosz is lehetne Magyarországon, ha valóra váltak volna a kormány munkáját bírálók jóslatai. Eddig csak néhány tipp jött be, ezek kemény, de ...
A hatalomtól távolodva hosszabbak lettek Gyurcsány értékelői
Miniszterelnökként általában egyórás országértékeléseket tartott Gyurcsány Ferenc, most azonban közel másfél órás beszédet mondott - kétszer olyan hosszan értékelte az ...
Kevesebb Orbánt kívánt az országnak Gyurcsány Ferenc
Nem szabad csak Orbán Viktort hibáztatni a mai helyzetért - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök keddi évértékelőjében. Szerinte a jelenlegi kormányt le kell ...
Hiába buzog a kormány, nem ússza meg az uniós fenyítést
Bár a sajtóértesülések és a kormánytagok nyilvános nyilatkozatai eddig csak lehetőségként emlegették, a kormány valójában február eleje óta kész tényként kezeli, hogy az ...
Nem mennek mérnöknek a leszólt fideszes jogászok
A jogászok, a bölcsészek és a cipőfelsőrész-készítők is szolgálják a nemzet gyarapodását - mondta az [origo]-nak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki ...
Ki segít Kövér Lászlónak megtörni a szellemi rabságot?
Egy diák elbóbiskolt, többen a fotósokat nézegették, mások pedig inkább arról szerettek volna hallani, hogyan lehet megélni 47 ezer forintból. Két középiskolás osztály ...
Ez nem kocsma, hanem közösségi dohányzóhely
Elvileg magánlakás, de nem lakik itt senki. Nem kocsma, de isznak benne. Pincér helyett futárszolgálat hozza a sört - a legkisebb kiszerelés a húszliteres hordó - és az ...
Akciókkal csábítják a felvételizőket a lépéskényszerbe került egyetemek
Családi kedvezmény, ingyenes kollégium és tandíjátvállalás. Ezekkel csábítják a felvételizőket a tandíjmentes helyekből kimaradó felsőoktatási intézmények. Az ...
Kihagyná Rogánt az alkudozásból a főpolgármester
Nem tudni, milyen lesz az egyre feszültebbé váló viszony Tarlós István budapesti főpolgármester és Rogán Antal, az V. kerület első embere között, miután utóbbi kimaradt ...
Az utolsó pillanatig csiszolták a Barrosónak küldött választ
A közszféra egészére kiterjesztenék a nyugdíjkorhatár utáni továbbdolgozás lehetőségét - az [origo] információi szerint így oldaná fel a kormány a vitát az Európai ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
- A díszelgési pótlék ideje lejár
- Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
- Schmitt Pált likvidálni akaró hallgató miatt vizsgálják a Klubrádiót
- Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
- Közel ötven halottja és több száz sérültje van a Buenos Aires-i vonatbalesetnek
- Italozás után ütközött egy fideszes képviselő
- Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
- Elkezdtük törleszteni az IMF-hitelt
- Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
- 150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel
- Dudáló buszok üdvözölték a tüntető BKV-sokat
- Kinek fájna a legjobban az uniós pénzmegvonás?
- Két év alatt 700 ezer szavazót vesztett a Fidesz-KDNP
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
GoalUnited
Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
-10% minden mosogatógépre!
85 410 Ft -
-10% a felültöltős mosógépekre
66 510 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.