Nem tudták az egri csellengők, hányadikba járnak

Vágólapra másolva!
76 csellengő diákot igazoltattak a múlt héten Egerben, a rendőrség szerint volt, aki sem az iskolája, de az oszályfőnöke nevét nem tudta, de olyanokkal is találkoztak, akik azt sem tudták, hányadik osztályba járnak.
Vágólapra másolva!

Egerben nagyon magas a fiatalok sérelmére és a fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma, az iskolaigazgatók pedig azt panaszolják, hogy sok a hiányzó, a városban csellengő diák, ezért a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzést tartott a múlt héten. A Csellengő-akciónak elnevezett ellenőrzés alatt a rendőrök a fiatalok által előszeretettel látogatott helyeken, bevásárlóközpontokban, buszpályaudvaron, és a vasútállomáson igazoltatták a fiatalokat öt napon át, reggel 9-től délig, az eredményekről szerdán számolt be a megyei rendőrség.

A fokozott ellenőrzésben összesen 35-en vettek részt, 14 rendőr, 10 közterület-felügyelő és 11 polgárőr. Összesen 76 diákot igazoltatattak, az igazoltatásokról minden esetben értesítették az igazgatókat is. Az igazoltatott diákok közül olyanokkal is találkoztak, akik az iskolájukat, gyakorlati helyüket sem ismerik, nincsenek tisztában az osztályfőnökük nevével, sokan azzal sem, hányadik osztályba járnak.