A nyugdíjasoknak írt Orbán-levél címlistája aggasztja az MSZP-t

Vágólapra másolva!
Az MSZP arra kéri az adatvédelmi biztost, vizsgálja ki, milyen címlista alapján kapták meg a nyugdíjasok Orbán Viktor kormányfő levelét, illetve jogszerű volt-e az adatkezelés.
Vágólapra másolva!

Az adatvédelmi biztoshoz fordul az MSZP Orbán Viktor miniszterelnök nyugdíjasoknak küldött levele miatt - jelentette be Korózs Lajos, az MSZP elnökségének tagja. A párt azt kéri Jóri András adatvédelmi biztostól: foglaljon állást, sérti-e az adatvédelmi törvényt, hogy a Fidesz a saját adatbázisa alapján a Magyar Postát kérte meg a levél kézbesítésére.

Az MSZP azt is kéri az adatvédelmi biztostól: vizsgálja ki, miként fordulhatott elő, hogy olyan ember is kapott levelet, aki nem postán kapja a nyugdíját. A korábbi szociális államtitkár arra is kíváncsi, ha a posta a címzettek adatai alapján kézbesített, azt milyen beleegyező nyilatkozat alapján tette. A kormány leve azt tudakolja a nyugdíjasoktól, hogy a kormány mely intézkedéseivel elégedettek, illetve mit tartanának fontosnak a jövőben (erről részletesen itt olvashat).

A miniszterelnök szóvivője szerint Orbán Viktor a Magyar Posta bárki által megrendelhető szolgáltatása keretében juttatta el a levelet a nyugdíjasokhoz.