Gázvezetéket vágott át egy munkagép Szabolcsban

Vágólapra másolva!
Egy iskolát és négy házat is ki kellett üríteni szerda délelőtt Szabolcs megyében, miután egy munkagép átvágott egy gázvezetéket. A szakemberek jelenleg is a helyszínen dolgoznak, senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

A vízrendszer javítása közben munkagép vágott át egy 90-es gázvezetéket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban -közölte a katasztrófavédelem A közelben lévő általános iskolából 400 tanulót és tanáraikat, valamint négy ingatlan húsz lakóját kellett biztonságos helyre vinniük a szakembereknek. Mivel várható volt, hogy a munkálatok elhúzódnak, a gyerekeket hazaengedték.

A helyszínt a vásárosnaményi és kisvárdai tűzoltók biztosítják, míg a Veszély Felderítő Csoport folyamatosan méri a gázkoncentrációt. A gáz- és áramellátást a településen időszakosan lezárták. Senki sem sérült meg. A szakemberek még dolgoznak a helyszínen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget délutáni közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.