Nem kötelező, csak ajánlott a hosszú szoknya a minisztériumoknál

Vágólapra másolva!
Tagadja a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság, hogy a kormánytisztviselőknek előírnák, milyen ruhát, ékszert és frizurát viselhetnek a munkahelyükön. A Blikk csütörtöki számában azt írta, hogy a kormány betiltja a miniszoknyát, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában pedig még azt is meghatározzák, a dolgozók hogyan vágassák a hajukat, és milyen ékszereket hordhatnak.
Vágólapra másolva!

Nincsen kormányzati dresscode, vagyis nincs meghatározva, mit kötelező viselniük a kormánytisztviselőknek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációs Államtitkársága csütörtökön az [origo] kérdésére, miután a Blikk azt írta, hogy a kormány betiltja a miniszoknyát. Az államtitkárság szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban is "vannak bizonyos szabályok", így férfiaknak esetében hosszú ujjú ing és nyakkendő az ajánlott viselet, a nőknél pedig a legalább térdig érő szoknya harisnyával, és a munkatársaknak zárt cipőt kell viselniük. Ugyanakkor soha senkit nem vontak felelősségre a ruházata miatt, figyelmeztetni sem kellett senkit, mert a minisztériumi tisztviselők tudják, hogy kulturált öltözetben kell megjelenniük.

A Blikk csütörtöki cikkében azt írta, hogy űj öltözködési szabályokat vezettek be egyes minisztériumokban, betiltották a miniszoknyát, a szandált és a rövid ujjút. A lap szerint Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál kötelező férfiaknak a nyakkendő, a hosszú ujjú ing és az öltöny, a nőknél a legalább térd alá érő szoknya, vastag harisnya és a zárt cipő, amelyből nem látszódhat ki a munkatársak lábujja. A Blikk azt állította, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában beleszólnak, dolgozók hogyan vágassák a hajukat, milyen ékszereket hordhatnak.

A Nemzetgazdasági és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lap kérdésére azt közölte: körlevélben hívták fel az új, fiatalabb kollégák figyelmét arra, hogy kulturált módon öltözzenek fel. A Belügyminisztériumban azt közölték: nincs öltözködési szabály érvényben, de a kulturált megjelenést elvárják a munkatársaktól.