Háromszáz embert vertek át internetes csalók a BRFK szerint

Vágólapra másolva!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint eddig 300 embert csaptak be internetes csalók, akik 2010 eleje óta kínáltak eladásra különböző használati tárgyakat egy internetes oldalon. A rendőrök szerint a csalók hárman voltak, ketten előzetesben vannak, a harmadik szabadlábon védekezhet. A rendőrök várják azok jelentkezését, akiket hasonló módon csaptak be az internetes csalók.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint 2010. elején egy férfi tett feljelentést, mert becsapták az interneten. Egy hirdetési oldalon kínált notebookot vett meg, átutalással fizetett, de a számítástechnikai eszközt nem kapta meg. A nyomozók azóta kiderítették, hogy kilenc bankszámlán, kis tételekben összesen több millió forintot fizetett be körülbelül 300 ember, akik hasonló hirdetésekre jelentkeztek. Beazonosították a hirdetéseket feladó csoportot is, összesen három embert. Kettőjüket el is fogták, ők már előzetesben vannak, harmadik társuk szabadlábon védekezik.

A BRFK most azok jelentkezését várja, akik az elmúlt két évben interneten megjelent apróhirdetés alapján számítástechnikai termékek, laptopok, notebookok, illetve játékkonzolok ellenértékeként pénzt utaltak át különböző bankszámlákra úgy, hogy utána az árut nem kapták meg.

A csalók áldozatai a 06-1-407-8455-es telefon 56-172-es mellékén, illetve névtelenül a telefontanú ingyenes, 06-80-555-111-es számán, vagy a 107es vagy a 112-es központi segélyhívók valamelyikén jelentkezhetnek.