Visszavonták a sukorói kaszinóprojekt kiemelt beruházási státusát

Vágólapra másolva!
Hivatalossá vált, hogy visszavonták a sukorói kaszinóváros kiemelt beruházási státusát. Matolcsy György gazdasági miniszter szeptember 13-án mondta, hogy utasítást ad a visszavonásra.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a kormány a Sukoróra tervezett King's City nevű kaszinóprojektet kiemelt beruházássá nyilvánító 2009-es kormányrendeletet. Az erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányrendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 13-án közölte a parlamentben, hogy utasítást adott a King's City kaszinóváros kiemelt beruházási státusának visszavonására. A tárcavezető akkor azt mondta, a Velencei-tó körül kaszinó- és gyárváros sem lesz, hanem olyan fejlesztésekre lehet számítani, amelyek, hasonlóan nyugat-európai példákhoz, a vízre, a tóra valami különlegességet építenek.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009. áprilisában kezdett nyomozni ismeretlen tettes ellen a King's City kaszinóberuházáshoz köthető sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok cseréje ügyében. A nyomozás során Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök is tanúvallomást tettek. Az eljárás jelenlegi adatai szerint Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV akkori értékesítési igazgatója olyan szerződést hagyott jóvá, amelynek teljesülése esetén az államot 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés érné.