Egy nagymama is bekapcsolódott az iskolai tömegverekedésbe Kékcsén

Vágólapra másolva!
Tömegverekedés volt szerdán Kékcse általános iskolájában. Előbb csak két gyerek csapott össze a szünetben, majd erősítésükre rokonok, köztük egy anyuka és egy nagymama is bekapcsolódott a verekedésbe. Senki nem sérült meg komolyan, a rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást.
Vágólapra másolva!

Tömegverekedés volt szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcse általános iskolájában szerdán. Először csak két gyerek verekedett össze az egyik szünetben. A következő órán egyikük a barátjával együtt rontott be a tanterembe, és ketten estek neki a másiknak, akinek viszont testvére sietett segítségére - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tanárnő nem tudta szétválasztani a négy verekedőt, ezért az igazgatóért szaladt. Mire együtt visszaértek, már két gyerek négy felnőtt rokona is ott volt (köztük egy anya és egy nagymama), akik együtt bántalmazták a két másik kamaszt. A pedagógusok véget vetettek a verekedésnek és értesítették a rendőrséget.

A kisvárdai rendőrkapitányság csoportos garázdaság megalapozott gyanújával hallgatta ki a négy felnőttet, valamint egy 15 és egy 17 éves fiút. A verekedésben komolyabb sérülést senki sem szenvedett.