Verekedéssel vádolja egymást Gyöngyöshalász régi és új polgármestere

Vágólapra másolva!
Fojtogatással és verekedéssel vádolta meg egymást a rendőrségen Gyöngyöshalász távozó és újonnan megválasztott polgármestere, akik szerdán a hivatalban szólalkoztak össze - írja a heves megyei napilap.
Vágólapra másolva!

Összeszólalkozott egymással a heves megyei Gyöngyöshalász távozó és az újonnan megválasztott polgármestere a hivatalban - írja a heol.hu, a Heves megyei napilap internetes oldala. A történtekre mindketten másként emlékeznek. Hegedűs Gyula volt polgármester szerint utóda lökdöste és a nyakát is megszorongatta a hivtalban, ahol ő az átadásra készült. A hetvenéves volt városvezető a történtek után látleletet vetetett és a rendőrségen is feljelentést tett.

A vasárnap megválasztott új polgármester, Szabó Ferenc is feljelentést tett, ő Hegedűst panaszolta be. Szabó szerint Hegedűs jogtalanul volt bent az irodában kora reggel, és amikor kérdőre vonták, előbb szitkozódott, Hitlernek nevezte Szabót, majd később ököllel megütötte az egyik jelen lévő képviselőt.

Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a portálnak elmondta, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök senkit sem állítottak elő, és sérültje sem volt az esetnek, a rendőrség egyelőre vizsgálja, történt-e bűncselekmény. A független Szabó Ferenc 641 szavazattal nyerte meg a vasárnapi választást, a Fidesz-KDNP színeiben induló Hegedűs Gyulára 525-en szavaztak.