Túlterheltség miatt fagyott le a választási honlap

Vágólapra másolva!
Túlterheltség miatt lassult le az önkormányzati választások éjszakáján a hivatalos választási oldal, nem külső támadás miatt - ezzel az eredménnyel zárult az ügyben indított vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Lezárult pénteken az a vizsgálat, amely az október 3-i önkormányzati választások idején a választási tájékoztató rendszert ért támadás körülményeit tárta fel. A vizsgálat megállapította, hogy úgynevezett túlterheléses támadás érte a választási tájékoztató rendszert a választási eredmények összesítése idején - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) pénteken.

A támadás átmeneti fennakadást okozott a szolgáltatásban, az Országos Választási Iroda honlapja, a valasztas.hu október 3-a este 8 óra 20 perctől lelassult. Az üzemeltető az ilyen esetekre szóló akcióterv alapján azonnal intézkedett, így a weboldal normális működése 30 percen belül helyreállt. A KEK KH kiemelte, hogy a rendszerben tárolt adatokat illetéktelen módosítás, törlés nem érte. Az eredmények a támadás ideje alatt is folyamatosan érkeztek be, csak a publikálásuk volt lassúbb.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a választás előzetes szavazatösszesítéseit tartalmazó oldalhoz illetéktelenek nem fértek hozzá, bűncselekmény nem történt, ezért a hivatal feljelentést sem tett.