Meggyengült a gát, hajnalban kiürítették Kolontárt

Vágólapra másolva!
Szombaton kora hajnalra tovább gyengült az ajkai vörösiszap-tározó hétfőn átszakadt gátja, a védelmi bizottság ezért úgy döntött, hogy kiüríti Kolontárt. A devecserieknek is fel kell készülniük a menekülésre.
Vágólapra másolva!

Kolontár kiürítéséről döntött a Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével szombat kora reggel a helyszínen összeült védelmi bizottság. Kolontárra reggel Orbán Viktor miniszterelnök is megérkezett, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, Hatala József országos rendőrfőkapitány és Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.

A falu határában buszok és mentőautók sorakoznak, a települést teljesen kiürítették. A helyszínt a tudósítóknak is el kellett hagyniuk. A devecserieket reggel a rendőrség hangosbemondón szólította fel, hogy egy táskába pakolják össze a legszükségesebb holmijaikat, és készüljenek fel a távozásra. Több száz katonai teherautó tartózkodik Devecseren, illetve a már teljesen kiürített Kolontáron és a két település közötti utakon, a területet helikopter őrzi folyamatosan.

Kolontárt egy négy-öt méter magasságú védőgát építésével akarják megmenteni egy esetleges újabb gátszakadástól. A kormány intézkedett a Torna-patak további szennyezésének megakadályozása érdekében kőgátak építésére. A kormány közleménye szerint a kárelhárítási munkálatok befejeztével a lakók visszatérhetnek otthonaikba.

Az eseményeket percről percre követheti ebben a cikkünkben.

Hétfő délután mintegy 40 perc alatt öntötte el a három települést a vörös sárfolyam, és magával ragadott szinte mindent, hét ember halálát okozta, egy eltűnt személyt pedig még mindig keresnek. A katasztrófában csaknem 150 ember szenvedett égési sérüléseket az erősen lúgos tartalmú iszaptól. A hétfői katasztrófáról szóló, és azóta született összes cikkünket itt olvashatja el.