Kirúgással ér véget a Matolcsy körüli vihar

Vágólapra másolva!
Menesztette Matolcsy György gazdasági miniszter Bathó Ferenc költségvetésért felelős helyettes államtitkárt. Bathó menesztése már hetek óta napirenden volt, sajtóhírek szerint Matolcsy őt tette felelőssé azért, hogy egy kormányzati előterjesztés méltatta a Bajnai-kormány erőfeszítéseit. A miniszter Bathó menesztését a költségvetés hibás tervezésével indokolta.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte az 1990 óta költségvetési ügyekkel foglalkozó Bathó Ferenc helyettes államtitkár felmentését - olvasható a gazdasági tárca csütörtöki közleményében.

Bathó elbocsátását azzal indokolja a tárca, hogy a Bajnai-kormány által elfogadott, idei költségvetésben több lyuk is tátong, ennek következtében pedig a tervezett 3,8 százalék helyett 5,5 százalék lenne az idei hiány. A minisztérium közleménye szerint a Bajnai-kormány idején olyan költségvetés készült, amely nem a valós számokon alapul, ennek pedig személyi következményei vannak - közölte a tárca.

Mást mondott, mint a kormány

Az elmúlt hetekben többször felmerült, hogy Matolcsy meneszteni fogja Bathót. Először szeptemberben az Index írt arról, hogy Matolcsy azért menesztené a költségvetésért felelős helyettes államtitkárt, mert a gazdasági tárca által készített, a tavalyi költségvetésről szóló zárszámadási tervezet több helyen is méltatta a Bajnai-kormány erőfeszítéseit, miközben a kormány arról beszélt, hogy százmilliárd forint hiányzik a tavalyi elszámolásból.

Bathó menesztését - az Index szerint - a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály megakadályozta arra hivatkozva, hogy a tárcának rohamtempónak kell elkészítenie a jövő évi költségvetés tervezetét. A Miniszterelnökség a Varga Mihály állítólagos szerepéről szóló információkat tagadta. Az [origo]-nak október elején egy gazdasági ügyekkel foglalkozó kormányzati forrás megerősítette: Bathó egy hete nincs bent a hivatalában, annak ellenére, hogy nem szokott szabadságon lenni, pláne nem a költségvetés benyújtás előtti hetekben.

A Népszabadság kedden arról írt, hogy meneszteni fogják Bathót. A tárcánál dolgozó források azt közölték a lappal, hogy úgy tudják, Bathónak az APEH-ben kínáltak munkát, ami nem szokatlan, mivel átfedés van a két intézmény területei között. Bathó kedden az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a kényszerszabadságolásáról, illetve a távozásáról szóló információkat.

A múlt héten a Magyar Nemzetben több olyan cikk jelent meg, amelyek a költségvetés összeállításáért felelős Matolcsy György lehetséges távozásáról szóltak. Az [origo] több kormányzati tisztviselőtől úgy értesült, hogy a Matolcsyval foglalkozó kritikák kormányon belüli, a gazdasági miniszter és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter közötti konfliktusra utalhattak (erről szóló cikkünket itt tudja elolvasni). Orbán azonban kiállt Matolcsy mellett, és jobbkezének nevezte a gazdasági minisztert.