Több százan nem akarnak visszatérni Kolontárra

Vágólapra másolva!
Még körülbelül ezer ember nem tudott vissztérni otthonába az iszapakatasztrófa miatt, kétszáz kolontári úgy döntött, hogy máshol akarnak új életet kezdeni. Negyven ember még mindig kórházban van. Devecserben kétszáz ház menthetetlen a település polgármestere szerint.
Vágólapra másolva!

Hatvan ember töltötte közösségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztrófa sújtotta ajkai térségben, de további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza, vagy ő maga is megsérült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta települését - mondta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítójának szombaton.

Kolontárra eddig körülbelülül 500 ember tért haza a 715 kitelepített lakosból, 200 ember döntött úgy, már nem kívánnak visszatérni a vörösiszappal elöntött településre. Az ezredes hangsúlyozta: senkit nem kényszerítenek arra, hogy visszatérjen otthonába, így azok is számíthatnak segítségre, akiknek a háza nem sérült meg. Ők a házuk értékének megfelelő új vagy használt lakóházat választhatnak a településen épülő lakóparkokban vagy az ország bármely pontján lévő állami tulajdonú lakások közül.

A következő napokban a katasztrófavédőknek meg kell vizsgálniuk 292 devecseri, 47 kolontári és 21 somlóvásárhelyi lakóházat. A szakemberek minden épületről eldöntik, hogy javítható, takarítás után lakható, elbontandó vagy további vizsgálatot igényel. Péntek estig hat kolontári lakóház bontását fejezték be, és további két épületet ledózerolnak. Az épületeket azért kell megsemmisíteni, mert egy esetleges újabb iszapömlés során visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztetnék a Veszprém megyei települést.

Devecserben több száz ház menthetetlen

A devecseri polgármester, Toldi Tamás szerint mintegy kétszáz ház menthetetlennek látszik, de még nem készült el a teljes körű kárfelmérés. A Belügyminisztérium már felmérte, hogy a vörösiszappal elöntött 21 utca 292 lakóingatlanában mekkora kár keletkezett, de adatokat vele sem közöltek - tette hozzá.

A kisváros mintegy ötezer lakosából hétszáz jelenleg nem lakik a házában, közülük négyszázan nem is tudnak visszatérni, mert a házuk szennyeződött, megsérült. Eddigi személyes felmérése szerint 150-200 lakás menthetetlen állapotban van, főként a romák által lakott Dankó-telep házai, amelyeket le kell majd bontani.

A város legszegényebb negyedében élő romákat a volt bíróság épületében, a zeneiskola három tantermében helyezték el. Az MTI tudósítójának többen elhelyezésükről és ellátásukról panaszkodtak. Elmondásuk szerint nem tudnak tisztálkodni, mert nincs meleg víz, nincs fűtés, pedig az ott elszállásolt negyven ember között van egy néhány hónapos ikerpár és több gyermek is. Mint mondták, nem akarnak Devecserből elköltözni, a településen szeretnék folytatni az életüket.

Devecserben zajlik a kármentesítés, mossák, locsolják az utakat, teherautók hordják el a vörösiszapot. A már megtisztított területeket gipsszel szórják fel. A Devecsert elhagyó autókat a város határában katonák mossák le.