70 milliót osztott szét a kapitányságok kötött a BM

Vágólapra másolva!
Több mint 70 millió forint támogatást oszt szét a Belügyminisztérium országszerte a rendőrkapitányságok között a közbiztonság javítása érdekében.
Vágólapra másolva!

Több mint 70 millió forint támogatást oszt szét a Belügyminisztérium országszerte a rendőrkapitányságok között a közbiztonság javítása érdekében. A támogatásért pályázni kellett, a legtöbbet észak-magyarországi kapitányságok nyerték el.

A pályázatot a Belügyminisztérium hirdette meg korábban "Az egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatás elnyerésére" címmel. Célja a kiemelten veszélyeztetett települések közbiztonságának javítása volt.

A bíráló bizottság véleménye alapján a támogatási összeg odaítélését Pintér Sándor belügyminiszter engedélyezte. Az első tíz helyezett között főként észak-magyarországi rendőrkapitányságok szerepelnek. Az ózdi és a nyíregyházi kapitányság egyenként több mint 14 millió forintot igényelt, míg az edelényi több mint 9 milliót. A 33 nyertes pályázó összesen több mint 70 millió forintos támogatást nyert el.