Távozott a Mal Zrt.-től a német vezérigazgató

Vágólapra másolva!
Nyelvtudásbeli hiányossága miatt megszűnt az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. német vezérigazgatójának megbízatása - közölte a cég. A vállalat magyar vezetője ellen már korábban nyomozás indult gondatlan veszélyeztetés miatt.
Vágólapra másolva!

Napokkal ezelőtt megszűnt a Mal Zrt. német vezérigazgatójának, Martin Rümmeleinnek a megbízatása - derül ki az iszapkatasztrófában érintett cég honlapján kedden közzétett közleményből. A cég azzal indokolta Rümmelein október 15-i távozását, hogy nem megfelelő a magyar nyelv tudása, pedig ez a "kialakult helyzetben (...)elengedhetetlenül szükséges feltétel".

A Mal Zrt. Ajka melletti tározója október 4-én szakadt át, és a kiömlő hatalmas mennyiségű vörösiszap elöntötte a közeli Kolontár és Devecser egy részét. A kilenc ember halálát okozó katasztrófa miatt a Mal cégvezetőjét, Bakonyi Zoltánt gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg a rendőrség. Bakonyit őrizetbe is vették, de azóta elengedték, és szabadlábon védekezik.

A Mal közleménye szerint Rümmelein megbízatása közös megegyezéssel szűnt meg. "A megszerzett tudására és tapasztalatára való tekintettel más területen, mint a MAL Deutschland Aluminium GmbH ügyvezetője" továbbra is számít a cég - áll a közleményben, amelyből az nem derül ki, hogy a megüresedő helyet elfoglalja-e valaki.