"Megengedte magának, hogy elsírja magát" - pszichológusok Kolontáron

2010.10.20. 15:31

Banálisnak tűnő, hétköznapi dolgok miatt bosszankodik a kolontári iszapkatasztrófa több áldozata a velük dolgozó krízishelyzet kezelő pszichológusok szerint. Az emberek bizonytalanok, egyik nap még végleg maguk mögött hagynák a települést, másnap viszont már megint visszavágynak oda. Bár a pszichológusok szerint a közösségben könnyebb lesz feldolgozniuk a tragédiát "nagy hullámokat vethet, ha leesik nekik a tantusz".

"Az árvíz más, annak van egy forgatókönyve, többször volt már, lehet rá számítani, bármennyire is traumatikus, az emberek is tudják mi fog történni. Az iszapkatasztrófához hasonló még soha nem történt, és az a legnagyobb baj, hogy nagyon sok a kérdőjel. Senki nem tudja, mi fog történni" - mondta az [origo]-nak Lénárt Ágota pszichológus, aki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság krízisintervenciós csoportjának vezetőjeként munkatársaival a gátszakadás óta segíti a kolontári és devecseri áldozatokat.

A katasztrófavédelem 2007-ben képezte ki a kríziskezelő csapatot, hogy legyen, aki az ilyen nehéz helyzetekben tehermentesíti a katasztrófavédelmi szakembereket, hogy ők csak a mentésre és a munkájukra koncentrálhassanak. "Nem tudjuk meg nem történtté tenni a tragédiákat, csak segíteni, hogy minél könnyebb legyen feldolgozni. Ez az ellátás ma már uniós előírás" - mondta Lénárt. A pszichológusok a tavaszi árvíz idején is folyamatosan segítették a kitelepített embereket és a nehéz körülmények között dolgozó mentőcsapatokat (munkájukról ebben és ebben a cikkünkben olvashat részletesen).

Az iszapkatasztrófa helyszínére vezényelt emberek tapasztalt kríziskelezők, de a katasztrófa őket is új feladatok elé állította. Dolguk volt bőven: a halálos áldozatok rokonaiknak segítettek feldolgozni a gyászt, a mindenüket elvesztő embereknek megnyugvást és célt találni, kezelni a rémhíreket, és felkészíteni a pedagógusokat arra, hogyan bánjanak a gyerekkel, mit és mit ne várjanak tőlük.

Újrakeretezik a történetet

Míg egy árvíznél egyszerre sok ember keres átmenteti szállást a közös befogadóhelyeken, az iszapkatasztrófa után az emberek nagy része a családjához, barátaihoz menekült, itt csak azok kerültek a szállásokra, akiknek nem volt hova menniük. "Elvitte az iszap a múltjukat és a jelenüket, teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak, ráadásul teljesen magányosan bekerültek egy idegen helyre" - mesélte Horváth László, aki a katasztrófa utáni első hetet töltötte a térségben.

Akármilyen nehéz helyzetbe is kerülnek, a pszichológusok mindenkin hasonlóan próbálnak segíteni: próbálnak biztonságot nyújtani, visszavezetni az embereket a normális életükhöz, kezelni a dühöt és próbálják elérni, hogy az áldozatok elfogadják a megváltoztathatlant.

"Mindenki másként éli meg a traumát. Volt, aki eddig elfojtotta az élményt, büszke volt arra, hogy milyen kemény ember. Csak most engedte meg magának először, hogy elsírja magát, de rögtön el is szégyellte magát, hogy milyen gyenge. Elmondtam neki, hogy ez pont fordítva van, mint gondolja, az érzelmek segítik a jövőt. Újrakereteztem neki a történetet, megnyugodott, mert egyből feloldást kapott, és a lelki terhei is csökkentek végre" - mondta Lénárt.

Krízishelyzetben mindenkinél máshol van a jéghegy csúcsa. Van, aki azt hajtogatta, milyen sok hús volt a mélyhűtőjében, más azon bukott ki, hogy összesen három baromfija maradt életben, egy kakas meg két tyúk - mesélte Horváth. Ő már a 2006-os kőröszugi árvíz idején megtanulta, hogy a falusi emberek addig nem akarnak kitelepülni, amíg az állataik a háznál vannak. Ez most is előjött, amikor a kolontáriak a katasztrófa közepén azért akartak visszamenni a házakhoz, hogy megetessék az állatokat. Ahogy korábban az árvíznél dolgozó pszichológusok, Horváth is lélekemelőnek nevezte, hogy gyorsan megjelent sok segíteni kész szervezet, mindenki tenni akart, "megszűntek az ellentétek az emberek között".

Lelket ápolnak és téli ruhát szereznek

A gyerekek sokkal egyszerűbb dolgokhoz kötik a katasztrófát, mint a felnőttek. Azzal foglalkoznak, hogy nincs meg a németfüzetük, azon gondolkoznak, hogy mi van kedvenc kutyájukkal. Horváth szerint nekik kifejezetten jó, hogy másik iskolákban fogadták be őket, mert az a fontos, hogy természetes légkörben legyenek, ne a kolontári, devecseri feszültséget lássák.

Miután a tragédiát követő első feladatokat a helyszínen ellátták, Lénárt most az egyik kórház égési osztályán fekvő négy sebesültnek segít. Mindegyiküknek nehéz volt az élete a tragédia nélkül is, sok csapás érte őket, az áradást sem csak messziről látták: egyiküket falhoz csapta a víz, másikukat elsodorta egy autó. A kríziscsoport nem csak a lelküket ápolja, segítenek nekik az ügyeiket is intézni. Lénárt szerint "egy szál pendelyben hozta be őket a helikopter, ruhájuk sincs, úgyhogy most a téli ruháról kell gondoskodnunk nekik".

Most beszéltem a devecseriekkel, nincs se pánik, se bénultság, végzik a dolgukat, zajlik az élet - mondta Lénárt. A kríziscsoport azért további segítségre készül, a szakemberek csütörötökön beszélik meg, mit tudnak még tenni az ott élőkért.

Nagy hullámokat vethet, ha leesik a tantusz

Míg a tragédia után a kolontáriak és a devecseriek is azt mondták, nem akarnak visszatérni az elöntött falvakba, a héten nyilvánosságra hozott felmérések szerint a többség mégis inkább maradna. "Elég traumatikus volt az esemény ahhoz, hogy akikkel találkoztam, azt mondták, el akarnak menni. Most talán azért mondják, hogy maradnak, mert nem akarnak vadidegen helyre költözni. De kérdés még most is ott van: mi van, ha két év múlva tüdőrákot kapnak?" - kérdezte Lénárt, aki szerint még mindig nem világos, mennyire veszélyes a levegőt szennyező vörösiszap.

"Mint amikor kavicsot bedobják a vízbe, hullámszerűen terjedhet egy új ötlet, megoldás a falvakban" - mondta Horváth, aki szerint az emberek nagyon ragaszkodnak a gyökereikhez, és most, hogy a nagy sokk elmúlt, akár az újtól való félelem, vagy egy maradás mellett döntő barát is elég lehet ahhoz, hogy valaki úgy gondolja, nem költözik.

A pszichológus szerint azzal mindenképpen számolni kell, hogy a tragédia áldozatai utólag fogják igazán átlátni, hogy mi történt velük. "Nagy hullámokat vethet, ha leesik nekik a tantusz, beindulhat a bűnbakképzés" - mondta Horváth. A katasztrófa olyan, mint a gyász, amit egészséges embereknek is eltart egy évig feldolgozni. A pszichológus szerint az, hogy itt egy egész kollektívát ért veszteség, elnyújthatja a folyamatot, de közösségben könnyebb is feldolgozni a tragédiát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK