Vágólapra másolva!
A tervek szerint vasárnapra Devecser valamennyi utcáját és udvarát meg kellett volna tisztítani a három hete kiömlött vörösiszaptól, de még nem végeztek a munkával. Vasárnap további teherautók és önkéntesek érkeztek, hogy az összegyűjtött vörösiszapos földet a lehető leghamarabb el tudják szállítani az ajkai zagytározóba.
Vágólapra másolva!

Tíz teherautóval többet állít be a katasztrófavédelem vasárnapra a vörösiszappal elöntött Devecserben zajló kárfelszámoló munkákra, hogy valamennyi ház elől és udvarról mielőbb eltakaríthassák a már három hete kizúdult vörösiszapot - közölte Kivágó Tamás helyszíni parancsnok vasárnap reggel Devecserben. Hozzátette, a katasztrófában megsérült és lakhatatlanná vált házakra még nem adtak ki a bontási határozatot.

A Veszprém megyei kisváros utcáinak és a házudvaroknak a kármentesítésén 600 ember - tűzoltók, katonák és önkéntesek - dolgoznak, s 160 technikai eszköz áll a rendelkezésükre. Vasárnapra újabb száz önkéntes is jelentkezett.

Bár az előzetes tervek szerint vasárnapra Devecser valamennyi utcáját és udvarát meg kellett volna tisztítani a sártól, ezzel várhatóan nem tudnak végezni, mert az átázott földeken megsüllyedtek a munkagépek. A kisváros utcáinak nyolcvan százalékát már kitakarították, sok helyen elbontották a kerítéseket is. Az udvarokat legyalulták, a területet pedig gipsszel vastagon felszórták. Kitakarították a kastélykertet, ahol több mint két méter magasságban állt az iszap, de még több tucatnyi teherautónyi szennyezett földet kell elszállítani.

Hétfőn újabb váltás érkezik a katasztrófa sújtotta térségbe, hogy leváltsák azokat a tűzoltókat, akik már egy hete, napi 16 órában dolgoznak a kárfelszámoláson. Az otthonukat elhagyni kényszerült emberek száma nem változott, továbbra is mintegy 700 ember nem tudott még hazatérni, közülük 22-en továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tartózkodnak. Kolontáron, ahol 35 ház vált lakhatatlanná, a tulajdonosok rokonoknál, ismerősöknél, illetve karitatív szervezetek által felajánlott albérletekben vannak.