Előre megítélt tízmilliót a bíróság egy iszapkárosultnak

Vágólapra másolva!
Tízmillió forint kártérítésre kötelezte a Mal Zrt-t ideiglenes intézkedésében a Fővárosi Bíróság. A cégnek egy olyan magánszemélynek kell fizetnie, aki a vörösiszap-katasztrófa miatt indított kártérítési pert.
Vágólapra másolva!

Tízmillió forint kártérítésre kötelezte a Mal Zrt-t ideiglenes intézkedésében a Fővárosi Bíróság - olvasható a bíróság csütörtöki közleményében.

A cégnek egy olyan magánszemélynek kell fizetnie, aki a vörösiszap-katasztrófa miatt indított kártérítési pert. A közlemény szerint a végzés előzetesen végrehajtható, azaz az összeget a fellebbezésre tekintet nélkül ki kell fizetnie a cégnek.

A károsult keresetében 19 millió 320 700 forint vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetését kérte, amiért a vörösiszap eláztatta a telkét, házát és garázsát. Az ingatlanon kívül valamennyi vagyontárgya is használhatatlanná vált. Átmenetileg testvérénél lakik, kölcsönruhákban jár és kölcsönökből tartja fenn magát. Erre tekintettel azt kérte, hogy bíróság ideiglenes intézkedéssel kötelezze a céget tízmillió forint kártérítés megfizetésre.

A bíróság a perben azonban az ügyben ezzel érdemében még nem döntött. Maga a kártérítési per november 30-án kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

A több mint 500 károsultat képviselő Magyar György ügyvéd a Független Hírügynökségnek azt mondta: a közeljövőben több hasonló végzés várható a Fővárosi Bíróságon, ahol az ideiglenes intézkedés iránti kérelmek soron kívüliséget élveznek. Magyar közölte, azért fordulnak a bírósághoz annyi károsult estével, amennyivel csak lehet, mert a Mal-lal folytatott peren kívüli egyezkedések kudarcba fulladtak. A cég hajlandó lett volna fizetni, de a károsultaknak tett vállalásaikról szóló iratokat a Mal-t felügyelő kormánybiztos, Bakondi György nem írta alá, nem engedélyezte, hogy a cég fizessen a károsultaknak.

A Mal Zrt. ajkai iszaptárolójának gátja október 4-én szakadt át, a kiömlő vörösiszap elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő területeit. A kormány október 6-án kihirdette a veszélyhelyzetet. Az iszapkatasztrófa következtében kilencen vesztették életüket, és mintegy 150-en sérültek meg.