Sírokat rongált egy sírköves Borsodban

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint egy tolcsvai sírköves munkája közben több sírt is megrongált.
Vágólapra másolva!

"Becstelen anyagi előnyhöz jutott az a tolcsvai sírköves, aki az elmúlt időszakban szerencsi temetőkben több sírt is megrongált" - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Dobi Tamás szerint az elmúlt hónapokban több bejelentés érkezett a Szerencsi Rendőrkapitányságra, hogy helyi temetőkben a több sír ékítő eleme is eltűnt. A gyanú szerint a tolcsvai férfi úgy teljesített megrendeléseket, hogy ha például egy törött vázát kellett felújítania, akkor egész egyszerűen ellopott egy másikat. Olyan is előfordult, ha más kiegészítőt rendeltek nála, akkor a kért virágtartót szintén lelopta egy másik sírról.

A gyanúsított kihallgatása során beismerte és egyben megbánta tettét, és azt mondta, kész kártalanítani a sértetteket. A Szerencsi Rendőrkapitányság üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétsége miatt folytat eljárást az elkövetővel szemben.