A képviselő-testületek is csökkenthetik a polgármesteri béreket

Vágólapra másolva!
Az önkormányzati képviselőtestület ne csak a polgármester fizetésének emelésébe, hanem a fizetéscsökkentésbe is szólhasson bele - erről szóló indítványt nyújtottak be fideszes képviselők a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos, Tarlós István, Kovács Zoltán a hétvégén terjesztette az Országgyűlés elé a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény módosítását.

Ebben a fideszes képviselők azt javasolják, hogy gondolják újra a polgármesteri tisztség díjazására vonatkozó szabályozást, és hagyják el a törvényből azt a passzust, amely kimondja: "a polgármester illetményének, tiszteletdíjának a választást követően megállapított összege a megválasztását megelőző polgármesteri illetménye, tiszteletdíja összegénél nem lehet kevesebb".

Az előterjesztők szerint ez a rendelkezés szükségtelenül korlátozza a képviselő-testület hatáskörét a díjazásban, valamint komoly korlátot állít a költségtakarékosabb illetmény megállapítás elé. Megjegyzik, hogy a főállású polgármester illetményéről történő döntés a képviselő-testület hatáskörébe tartozik, az illetmény emelésére a törvény ad lehetőséget a testületnek, az alacsonyabb összeg megállapítására viszont nem.