Sírva fakadt a vesztegetésért börtönre ítélt egykori ügyész

Vágólapra másolva!
Első fokon hat év börtönre ítélte a bíróság azt az egykori ügyészt, akit vesztegetéssel vádoltak. A tárgyaláson többször sírva fakadó vádlott az utolsó szó jogán elismerte, hogy hibázott és bocsánatot kért.
Vágólapra másolva!

Varga Gergely korábbi ügyészt, a Fővárosi Főügyészség egykori szóvivőjét hatévi börtönre ítélte vesztegetésért és más bűncselekményekért első fokon a Fővárosi Bíróság. A volt ügyészt 6 évre eltiltották a közügyektől és 200 ezer forint vagyonelkobzást rendeltek el - jelentette a Független Hírügynökség.

Az egykori ügyész az ítélet kihirdetése előtt, az utolsó szó jogán elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért az igazságszolgáltatás dolgozóitól. A vádlott, aki többször elsírta magát a kamerák előtt, az utolsó szó jogán azt mondta: nem másokban keresi a hibát, elismeri, hogy ő hibázott. Úgy fogalmazott, ő is eljutott oda, ahová Júdás, és nem is akart kedden a bíróság elé állni. Ezzel kapcsolatban Zamecsnik Péter védőügyvéd az MTI kérdésére a tárgyalás szünetében megerősítette: Varga Gergelynek valóban volt öngyilkossági kísérlete.

A 31 éves Varga a vád szerint ügyészként megengedhetetlen kapcsolatba került két nővel, egy vádlottal, illetve egy magánszeméllyel, akiknek ügyészként segítséget, közbenjárást ígért, esetenként pénzért. Például azt ígérte, hogy segít ittas vezetés miatt bevont jogosítványt visszaszerezni, letöltendő helyett felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz büntetőperben, illetve körözött személy kézre kerítését hátráltatja.

A 31 éves Varga Gergely azt mondta, a hibájával mindenét elveszítette; a hivatását, az egzisztenciáját, a becsületét, a barátait és az álmait. Közölte, jobb ember szeretne lenni, ezért fog igyekezni a hátralévő életében.

A bíróság vesztegetés, befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés, bűnpártolás és csalás miatt ítélte el a volt ügyészségi szóvivőt. Varga Gergelyt a börtönbüntetés mellett hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és 200 ezer forint vagyonelkobzást is elrendeltek vele szemben.