Vágólapra másolva!
Emberölés miatt jelentette fel egy magánszemély Biszku Béla egykori belügyminisztert, az 1956-os forradalom utáni megtorlásban játszott szerepéért, de a Fővárosi Főügyészség elutasította a feljelentést, így nem indul nyomozás. Az ügyészség szerint az 1956 után esetlegesen elkövetett bűncselekmények a hazai jog alapján már elévültek, a nemzetközi szokásjog alapján pedig Biszku nem vonható felelősségre.
Vágólapra másolva!

Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a Biszku Béla egykori belügyminiszter - és több társa - ellen tett feljelentést, amely szerint Biszkuék az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt több ember meggyilkolásáért felelősek. A hazai és nemzetközi szabályok alapján az ügyészség szerint ugyanis Biszku nem vonható felelősségre az ügyészség szerint.

A feljelentést egy G. Ádám nevű magánszemély tette, a főügyészségre e-mailben küldött egy beadványt és egy feljelentést is - mondta az [origo]-nak Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A feljelentő arról írt, hogy szerinte a nürnbergi nemzetközi katonai bíróság alapokmányának egyik cikkébe ütköznek Biszku tettei. Ebből kiindulva kérte az "1956-os megtorlásokat irányító személyek", köztük Biszku Béla akkori belügyminiszter ellen nyomozás elrendelését "emberiesség elleni bűncselekmények, különösen politikai okból üldözés, emberölés és más embertelen cselekedetek miatt".

A feljelentő nemcsak Biszku Bélát, hanem másokat is megnevezett a feljelentésben, akik azonban már nem élnek. Skoda Gabriella nem árulta el a többiek nevét, csak annyit mondott, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlásban a feljelentő szerint szerepet vállaló emberekről van szó. Az ő esetükben nem is jött szóba a nyomozás, hiszen már elhunytak, és csak Biszku Béla él közülük.

Biszku esetében azonban a főügyészség szerint nem lehet eljárást indítani. "A hazai jog rendelkezése szerint a feljelentésben megjelölt cselekményt - előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettét - az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni. Ennek rendelkezései szerint azonban e bűncselekmény miatt - elévülés okán - eljárás már nem indítható" - áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Vagyis Biszku a hazai jogszabályok alapján nem büntethető tetteiért, a vonatkozó nemzetközi dokumentumok alapján pedig szintén nem áll meg a feljelentés, mert ezek szerint "a feljelentésben megjelölt cselekmények nem minősíthetők emberiség elleni bűntettnek, így a feljelentett személyek nemzetközi szokásjog alapján történő felelősségre vonására nincs lehetőség."

Biszku Béla, aki az 1956-os forradalom utáni megtorlások idején volt belügyminiszter, idén júniusban került a figyelem középpontjába. Az idén 90 éves férfi 1989 óta visszavonultan élt, és a rendszerváltás óta senkinek nem nyilatkozott, a Mandiner.hu két újságírója, Novák Tamás és Skrabski Fruzsina azonban álnéven rávette, hogy beszéljen az 1956-os eseményekről. Így készült el az idén júniusban bemutatott dokumentumfilm az interjúkból, Biszku félrevezetésével.

Biszku tiltakozott a film levetítése ellen, és azt kérte, hogy az őt becsapó újságírók küldjék vissza neki a róla készített felvételeket. Az újságírók azonban azt állították, hogy írásos nyilatkozatuk van Biszkutól, amelyben a politikus hozzájárult a nyilatkozatok felhasználásához, ezért nem álltak el a film vetítésétől. Korábban Biszku Béla lányai is próbálták letiltani a filmet, ők azonban a rendezők szerint később megnézték azt, és jóváhagyásukat adták a vetítésre. A filmet korábban az [origo] is megtekintette, az erről készült összefoglalónkat itt találja. A még élő, egykor befolyásos kommunistákról szóló összeállításunkat itt olvashatja el.

A film levetítése után Biszku a Duna Televíziónak interjút adott, ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, és jogszerűnek nevezte az azt követő megtorlásokat, így a meghozott halálos ítéleteket is. Ennek nyomán Szilágyi György, a Jobbik parlamenti képviselője feljelentette Biszkut, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt - ez akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A feljelentés alapján augusztus elején nyomozás indult, és szeptemberben a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki Biszkut. Skoda Gabriella szerint ez az ügy, amelyben jelenleg is zajlik a nyomozás, független az emberölés miatt feljelentés elutasításától.