Horn Gyula még megállt az Alkotmánybíróság piszkálásánál

Nem először fordul elő, hogy a gazdasági szükséghelyzetre hivatkozó kormány ostrom alá veszi a terveit veszélyeztető Alkotmánybíróságot. 1995-ben a Bokros-csomagot elkaszáló testületet akkoriban példátlan módon nyíltan bírálta a Horn-kormány, az akkori bírák azonban most úgy emlékeznek, hogy eszükbe sem jutott az, hogy felvegyék a kesztyűt.

"Az alkotmánybíróság döntései szűkítik a kormányzati gazdaságpolitika mozgásterét és rontják az ország gazdasági-pénzügyi stabilizációja megvalósításának feltételeit" - ezekkel a szavakkal bírálta az Alkotmánybíróság működését 1995. szeptember 14-ei, közös nyilatkozatában a Horn-kormány több minisztere. A testület érintő, korábban példátlan kritikát az Alkotmánybíróság egy nappal korábbi, a Bokros-csomagot érintő határozata váltotta ki, amelyben a testület alkotmányellenesnek mondta és megsemmisítette a kormány tervezett egyensúlyjavító intézkedéseinek több hangsúlyos elemét.

Az 1995 márciusában bejelentett, összesen 170 milliárdos kiigazítástól az akkori helyzetben reális veszélyként fenyegető államcsőd elkerülését és a gazdasági növekedés újraindulását remélte a kormány és a csomagot kiötlő Bokros Lajos pénzügyminiszter, az alkotmányellenesnek talált elemek kiesésével azonban gyengült az intézkedések hatása. Nem léphettek életbe (legalábbis úgy és akkor) a családi pótlék és a betegszabadság szabályainak szigorításai, de le kellett mondania a kormánynak az egyéni vállalkozókra kivetett baleseti járulékbevételről és a közalkalmazotti végkielégítésének megfelezéséről is.

"Tudtuk, hogy nagy pénzről van szó"

Hasonló helyzet alakult ki most, 15 évvel később is, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a végkielégítések 98 százalékos adóját. Ennek ugyan nincs túl jelentős költségvetési hatása, viszont előrevetítette más, szintén ellentmondásos törvények elmeszelését is, mint amilyen a válságadók vagy a magánnyugdíjpénztárakba történő befizetések felfüggesztése. Ezek már veszélybe sodornák az Orbán-kormány gazdasági programját, és így a Fidesz előállt az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával. Ugyan előbb a végkielégítésekre kiszabott adóval indokolták a változtatásokat, később azonban egyre több kormányzati politikus ismerte el, hogy valójában a többi törvény érdekében tették meg a lépést.

Ha a módosításokat elfogadja a parlament, akkor a mostani Alkotmánybíróság a 15 évvel ezelőtti testülettel ellentétben nem kapja meg a lehetőséget, hogy mérlegre tegye a gazdasági szükségszerűség és az alkotmányosság szempontjait. Az [origo] által megkérdezett akkori alkotmánybírók szerint ugyanakkor számukra egyszerű volt a képlet: fel sem vetődött az, hogy a gazdasági helyzetben az ország állapotát és a lépések (elmaradó) hatásait is figyelembe vegyék. "Tudtuk, hogy nagy pénzről van szó, ami fontos az ország szempontjából, de abban nem volt vita, hogy az alkotmányosság és a gazdasági érdek közül nekünk az elsőt kell mérvadónak tekintenünk"- így idézte fel akkori emlékeit az [origo]-nak Vörös Imre, aki a döntés után még öt évig volt tagja a testületnek. Élesebb vitáik vagy lelkifurdalásuk, mint mondta, már csak azért sem volt a megsemmisítések miatt, mert határozatukban egyúttal gyakorlatilag sorvezetőt adtak a kormánynak ahhoz, hogy az alkotmányellenesnek talált passzusok helyett hogyan vezérelhetik le az alaptörvénnyel összeférő módon az intézkedéseket. (A törvénycsomag későbbi, korrigált verziójában ezeket meg is fogadta a kormány és eszerint nyújtotta be a parlamentnek.)

"Mintha a Kádár-rendszer támadt volna föl"

"A számok helyett minket mindig csak az alkotmány betűje érdekelhetett" - fogalmazta meg az [origo]-nak a testület egy másik volt bírája. A ma már visszavonult, névtelenséget kérő alkotmányjogász emlékei szerint a döntés súlyát maguktól, magukban érezték a tagok, közvetlen politikai nyomás akár a kormány, akár kormánypárti politikusok részéről sem rá, sem tudomása szerint társaira nem nehezedett. Az Alkotmánybíróságot akkoriban irányító Sólyom László ugyanakkor 2004-ben a Századvég folyóiratnak adott interjújában másként emlékezett.

Az 1995-ös határozat kihirdetése (Sólyom László a hátsó sorban középen, Ádám Antal pedig az első sor jobb szélén áll, Vörös Imre nem szerepel a fotón)

"A kormány nyíltan megmondta, hogy nem érdekli az alkotmány, félretolták Vastagh Pál igazságügyminiszter aggályait azzal, hogy szükséghelyzet van. Bokros iszonyú pöhendien lépett föl, hogy mit jogászkodnak itt. Mintha a Kádár-rendszer támadt volna föl, nemcsak az alkotmány kezelésében, de az Alkotmánybíróságéban is. Képesek voltak nyakunkra küldeni a Világbankot, alig tudtam lerázni őket. Kornai János (világhírű magyar közgazdász - a szerk.) kérte, hogy fogadjam" idézte fel Sólyom, hozzátéve, hogy a közgadásszal való találkozóra már csak a határozat aláírása után kerített sort. A döntés hátteréről Sólyom László azt is elmondta az interjúban, hogy a döntést követő kormányzati nyilatkozat utólag még inkább egységessé kovácsolta az ügyben amúgy is egyhangúan határozó testületet.

Az MTI korabeli híradása szerint egyébként a kormányközlemény megjelenésekor az Egyesült Államokban tárgyaló AB-elnök hazatelefonált, és megtiltotta, hogy a bírák közül bárki is kommentálja a történteket. Az MTI archívuma szerint a testület tartotta is magát az utasításhoz, az [origo]-nak nyilatkozó egykori bírák szerint ugyanakkor fel sem vetődött, hogy reagáljanak. A többek között Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter, Horn Gyula miniszterelnök és Vastagh Pál igazságügyminiszter által jegyzett közlemény mostani bevallásuk szerint felkavarta ugyan őket, de nem érezték úgy, hogy a testület kezdettől élő, a politikától szándékos távolságot tartó stratégiáján emiatt változtatniuk kellene.

"Az első sokk után úgy fogtuk fel a nyilatkozatot, mint munkánk természetszerű, bár a megszokottnál hevesebb következményét. Informálisan beszéltünk róla ugyan a soron következő tanácsülésen, de érdemben nem vetődött fel, hogy meg kellene védeni magunkat" - idézte fel akkori hangulatukat Vörös Imre. A korábbi alkotmánybíró szerint mivel a nyilatkozat egyszeri volt, amivel a kormány, ha úgy tetszik "kipuffogta magát", viszonylag hamar le is csillapodtak a kedélyek, a tagok pedig egyre inkább megtanulták kezelni a bírálatokat és elfogadni, hogy politikai viharokat kavarhatnak döntéseikkel.

Ilyen helyzetben tiltakoznának

A testületből 1998-ban távozó Ádám Antal szintén úgy emlékszik: kilencévnyi bíráskodása alatt soha, és akkor sem vetődött fel, hogy politikai megnyilvánulásra reagáljon az Alkotmánybíróság, a működésnek kimondatlan és elemi szabálya volt ugyanis, hogy kizárólag tudományos tartalmú észrevételekkel foglalkozhat a testület. Egy, a Fidesz mostani lépéséhez hasonló, tehát az Ab jogköreit is csorbító kezdeményezés ellen ugyanakkor szerinte alighanem felemelték volna a szavukat.

"Az 1848-as forradalmat nem lehet összevetni 1956-al" - így érzékeltette a két döntés kormányzati reakciójának különbségét a névtelenséget kérő alkotmánybíró, akit a többség által támadásként megélt akkori kormánynyilatkozat emlékei szerint "azért sem ütötte annyira szíven", mert az Alkotmánybíróság sérthetetlen volt, az írásos kirohanásnak a testület munkája szempontjából nem volt jelentősége vagy következménye. A mostani helyzet ehhez képest szerinte összehasonlíthatatlan a '95-össel: akkor csak egy intézkedés jogosságát vonta kétségbe a kormány, most pedig - mint fogalmazott -, jog- és hatásköreiket, működésük értelmét kérdőjelezi meg. Az egykori alkotmánybíró szintén úgy látja, hogy egy a jelenlegihez hasonló lépés tervét tizenöt éve sem tűrték volna szó nélkül, és felrúgták volna a szigorú hallgatási szabályokat. Az Alkotmánybíróság most is kiadott egy közleményt, amelyben elítélte a kormány lépését.

Ugyanezt mondta az [origo]-nak Tersztyánszkiné Vasadi Éva is, aki ugyan csak négy évvel később lett tagja a testületnek, de Kilényi Géza mellett tanácsvezetőként már belelátott a döntésekbe. A volt alkotmánybíró szintén úgy emlékszik: a kormány nyilatkozata inkább csak rosszallást, mint tiltakozást váltott ki a bírákban akkoriban, annak ugyanis, hogy a nemtetsző törvényrészek megsemmisítése után elvegyék a testület jogköreit, a kormány ugyancsak kétharmados parlamenti többsége ellenére ugyanis szerinte sem volt semmilyen kockázata.