Befejezték a devecseri lakóházak takarítását

Vágólapra másolva!
Kitakarították az összes vörösiszap által elöntött lakóházat Devecserben, ezért mostantól kezdve a szakemberek már az utak mosására és az újjáépítésre fognak koncentrálni.
Vágólapra másolva!

Teljes egészében kitakarították Devecser közvetlen lakókörnyezetét - közölte csütörtök délben a kárfelszámolási munkát irányító parancsnokhelyettes. Takács Árpád szerint déltől a katasztrófavédelem már az utak mosásával és fertőtlenítésével fog foglalkozni.

Csökkentik a katasztrófa sújtotta térségbe vezényelt szakemberek számát is. Devecserben csütörtökön körülbelül 500 ember és 200 technikai eszköz dolgozott még. A parancsnokhelyettes szerint mostantól az újjáépítés lesz a legfontosabb feladatuk.

Devecserben csaknem 300 házat öntött el az ajkai zagytározóból október 4-én kizúdult vörösiszap. A mezőgazdasági területeken még nem kezdődött meg a takarítás, több mint ezer hektárnyi területet borít be a vörösiszap.