Egy szó miatt szedték szét Lázár új javaslatát

Lázár János, parlament, országgyűlés
Vágólapra másolva!
Csak akkor dönthet költségvetési és adójogszabályokról az Alkotmánybíróság, ha a törvény érinti az alkotmányban szereplő egyes alapjogok valamelyikét - ez a lényege annak a módosító javaslatnak, amelyet hétfőn délután nyújtott be az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó javaslatához Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Kimaradt viszont a javaslatból az alkotmányban védett tulajdonhoz való jog és egy fideszes képviselő az [origo]-nak azt mondta, ez még vitákat gerjeszthet.
Vágólapra másolva!

A parlament alkotmányügyi bizottságának hétfő délutáni ülésén osztották ki azt a javaslatot, amelyet Lázár János fideszes frakcióvezető nyújtott be az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét korlátozó, korábbi javaslatához. A kiosztott szöveg szerint az Ab csak akkor semmisítheti meg a költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló jogszabályokat, ha azok sértik az élethez, emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelmét, a gondolat- és lelkiismereti- és vallásszabadsághoz fűződő jogot.

Lázár előző javaslata - amelyet azután nyújtott be, hogy az Ab megsemmisítette az egyes végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt - azt mondta ki, hogy az Alkotmánybíróság semmilyen kérdésben nem dönthet, amelyről nem lehet népszavazást tartani. A költségvetést érintő jogszabályok ilyenek.

Lázár eredeti javaslatát többen bírálták, az [origo] információi szerint az Orbán Viktor miniszterelnök jóváhagyása után benyújtott tervezetet a Fidesz több politikusa is bírálta. Lázár már múlt héten jelezte, hogy a javaslat változhat, majd hétfőn, napirend előtti felszólalásában arról beszélt, megkéri a költségvetési, illetve az alkotmányügyi bizottságot, hogy segítsenek korrigálni a javaslatait, mert az elmúlt tíz nap vitája alapján be kell ismernie, hogy "a bölcsek köve nincs a birtokunkban".

Az ellenzéknek nem tetszik

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a módosító javaslat előrelépést jelent, de a bizottsági ülésen azt mondta, hiányolja belőle a tulajdon védelmét. Ha valaki törvény alapján kap valamilyen összeget, például végkielégítést, akkor azt nem szabad egy másik törvénnyel elvonni - jelentette ki.

Kettőt előre, egyet hátra - mondta a javaslatról Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője. Gaudi azt mondta, a jogszabályról szóló szavazásnál a Jobbik képviselői tartózkodni fognak. A Fidesz azt a látszatot kelti, hogy van benne demokratikus érzület, de ez nem igaz, az Ab-korlátozást jó előre eltervezték - bírálta Lázár javaslatát Bárándy Gergely MSZP-s képviselő, aki szintén kifogásolta, hogy nincs benne a módosító indítványban a tulajdon védelme. "Önök valószínűleg nem az emberi méltóságot, hanem a tulajdonjogot fogják megsérteni, és sértik máris" - jelentette ki.

Lázár a kritikákra úgy reagált, lehet, hogy nekem kell majd a legtöbbet fizetnem. Lázár azt mondta, kétszer is kapott szabadságmegváltást a hódmezővásárhelyi önkormányzattól, ezt a pénzt állítása szerint jótékony célra fordította, de most majd különadót is fizetnie kell utána.

Lesznek még viták

Az Alkotmány XII. fejezete felsorol számos "alapvető" jogot. Ezek között szerepel a szólásszabadság, az emberi méltósághoz való jog, az állampolgársághoz való jog és sok más alapjog. Ebben a fejezetben a tulajdon védelme nem tűnik fel. Egy másik fejezetben ugyanakkor kijelenti az Alkotmány, hogy "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül", illetve az általános rendelkezések között az szerepel: "A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot".

Egy névtelenséget kérő fideszes képviselő azt mondta az [origo]-nak, hogy az Ab korábban az Alkotmány más passzusaira, nem csak az alapjogokra vonatkozókra hivatkozva is semmisített meg jogszabályokat. Ha Lázár javaslatát megszavazzák, akkor már csak alapjogi szempontból vizsgálhatja a testület a költségvetést, adókat, járulékokat érintő jogszabályokat. A képviselő szerint ezért a módosult javaslat nem visszatáncolást jelent, hanem kompromisszumot.

Egy másik képviselő szerint a vitákat keltő eredeti indítvány módosításáról még a múlt szerdán, a Fidesz elnökségi ülésén döntöttek. Egy kormánypárti politikus pedig megjegyezte, hogy szerinte az még nem tisztázott, hogy konkrétan mely alapjogok esetében vizsgálódhatna az Ab, erről még viták lesznek.

A hétfőn délután benyújtott javaslat átmeneti jellegére utal, hogy a bizottsági ülésen az [origo] újságírójának azt mondták, egyelőre nem osztják ki az írott szöveget az újságíróknak. A bizottság 19 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 3 tartózkodással támogatta Lázár János módosító javaslatát. A parlament plenáris ülése szerdán szavaz a módosítókról, a törvényjavaslatok zárószavazása jövő héten, kedden lesz.