Bakos Piroska lesz az EU-elnökség magyarországi arca

Vágólapra másolva!
Az MTV-től igazolt Bakos Piroska, Polner Gergely és Hajdú Márton lesz a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség szóvivője.
Vágólapra másolva!

A kormány pénteken bemutatta a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség három szóvivőjét; Bakos Piroska az elnökség "magyarországi arca" lesz, Polner Gergely és Hajdú Márton a külföldi szóvivői feladatokat fogják ellátni Brüsszelben.

A szaktárca tájékoztatása szerint a soros magyar EU-elnökség alatt Magyarországon 16 informális miniszteri ülés és két csúcstalálkozó (a Keleti partnerség program állam- és kormányfői, valamint az Ázsia-Európa Találkozó külügyminiszteri szintű találkozója) lesz, ezenkívül több más magas szintű találkozót rendeznek.

Nagy Anna kormányszóvivő szerint az EU-elnökség alkalmat ad majd arra, hogy hat hónapon keresztül a magyar emberek részvételével történjen az EU mindennapi élete, és közelebb hozzák az emberekhez azt a "szinte fikciót", amelyet az EU jelent.

Bakos Piroska korábban a Magyar Televízió szerkesztője és műsorvezetője volt, a csatornát szeptemberben hagyta el az EU-elnökség szóvivői feladatáért. A jogász végzettségű Polner Gergely eddig az Európai Parlament londoni tájékoztatási irodájának közönségkapcsolati vezetője volt, a közgazdász Hajdú Mártont pedig az Európai Bizottságtól versenyképességi főigazgatóságától igazolt át a magyar elnökség brüsszeli csapatához.

Az EU-elnökségi szóvivők a tájékoztatás szerint november 17-én Brüsszelben megtartják az Európai Bizottság és a magyar kormány együttes ülését, amelyen áttekintik a magyar elnökség főbb témáit és üzeneteit. A csúcstalálkozó alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök szűk körben találkozik José Manuel Barrosval, az Európai Bizottság elnökével, és egyeztet Herman van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével is.

Az EU-elnökség politikai előkészítése érdekében a magyar kormány a következő hetekben vendégül látja az Európai Parlament frakciót. Polner Gergely rámutatott: a magyar kormánynak mindegyik frakcióval jóban kell lennie, mivel az EP-ben a döntések a legtöbb esetben ad hoc koalíciók megegyezéseként születnek, és az EP nélkül nincs uniós jogalkotás. Az EP szocialista frakciója november 16-án, a néppárti frakció december 3-án, a liberális csoport pedig 2011. január 27-én találkozik a magyar kormány képviselőivel.