Vágólapra másolva!
Feljelentette a Horváth Csabának ajándékozott trakotorral behajtani tilos tábla miatt a városvédelmi tanácsnokot egy fővárosi MSZP-s képviselő, mert szerint nem legálisan jutott a táblához.
Vágólapra másolva!

Feljelentést tett a rendőrségen Szaniszló Sándor, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselője, mert álláspontja szerint Ughy Attila városvédelmi tanácsnok nem rendelkezhetett legálisan olyan "mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos" táblával, mint amilyet a testület legutóbbi ülésén adott át Horváth Csaba szocialista képviselőnek, volt főpolgármester-helyettesnek.

A fővárosi közgyűlés október 27-i ülésén Ughy Attila azután adta át a táblát Horváth Csabának, hogy bejelentette: a városvezetés intézkedett, hogy szedjék le a több száz traktoros táblát. A táblákat még 2006-ban tetette ki Demszky Gábor, hogy így akadályozza meg, hogy a demonstrálni készülő gazdák tarktorral menjenek a Kossuth térre.

Szaniszló Sándor a közgyűlés pénteki ülésén napirend előtt jelentette be, hogy feljelentést tett az ajándék tábla miatt, mert szerinte Ughynak nem lehetett legálisan ilyen táblája, mert ilyen táblát nem vett senki az elmúlt 40 napban. Mint mondta, eredetileg 153 ilyen közlekedési táblát tettek ki, ebből 23-at szedtek be, egy tábla ára közel 6000 forint. A képviselő kérte Ughy Attilát, álljon a hatóság rendelkezésére.

Tarlós István főpolgármester szerint Horváth Csaba a Fővárosi Közterület-fenntartó tulajdonosának "egyik emblematikus figurája", tehát - érvelt a főpolgármester - a táblát nem tulajdonították el a városháza hivatalos álláspontja szerint, hacsak - tette hozzá - a szocialista frakció vezetője nem magáncélra használja azt. Horváth Csaba azt mondta, ő bízik abban, hogy Ughy "nem törvénytelen módon jutott a táblához", amit ő az ülés után továbbajándékozott egy újságírónak.