Meghosszabbították Tasnádi Péter előzetes letartóztatását

Vágólapra másolva!
Jövő februárig meghosszabbították az előzetesben lévő Tasnádi Péter letartóztatását - közölte a Fővárosi Bíróság. A többek között önbíráskodás gyanújával őrizetben lévő Tasnádit azért tartják benn, mert az ügyészek szerint szabadlábon befolyásolná az ügyében kihallgatásra váró tanúkat.
Vágólapra másolva!

Meghosszabbította a bíróság az önbíráskodás és más bűncselekmények gyanúja miatt előzetesben lévő Tasnádi Péter és társa előzetes letartóztatását. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a gyanúsított legfeljebb 2011. február 13-ig maradhat előzetesben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteki végzése nem jogerős.

A közlemény szerint Tasnádi Péter előzetes letartóztatását október 13-án a Fővárosi Bíróság rendelte el jogerősen. A nyomozás folyamatban van, a tényállás felderítéséhez további nyomozati cselekmények szükségesek. A bírók szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a már, illetve a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítaná.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított a házi őrizet alatt is törekedett a bizonyítási eljárás meghiúsítására. Tasnádi Péter már volt büntetve, és jelenleg is büntetőeljárások folynak ellene, így az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el - áll a közleményben.

Zsarolás és más bűncselekmények

Tasnádi október elején került házi őrizetbe, miután őt és társát zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség ezt követően kezdeményezte a vállalkozó előzetes letartóztatását, amelyet az ügyészség is indítványozott.

Tasnádi Pétert és társát Budapesten, egy vendéglőben fogták el október elején. A rendőrség akkori közlése szerint "a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010. áprilistól szeptemberig több alkalommal, különböző sértettekkel szemben, súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével, vélt vagy valós ügyek miatt pénzt követeltek, illetve tulajdonítottak el".

Tasnádi Péterrel szemben 2004 októberében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát, az utasítására az anyósát leöntötték sósavval, valamint szintén az ő megbízásából több embert késeltek meg, és több autót gyújtottak fel.

Tasnádi Pétert tavaly májusban az Fővárosi Bíróság első fokon, nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte, bűnösnek mondta ki a többi között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, két rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A bíróság szerint Tasnádi 2001-től - személyes sérelmei megtorlásaként és anyagi haszonszerzés végett - bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon.