Hétfőn dönt a hatóság a Margit híd megnyitásáról

Vágólapra másolva!
Hétfő délelőtt járják be az illetékes hatóságok a felújított Margit hidat, ez után dől el, hogy este megnyithatják-e a forgalom előtt az átkelőt. A tavaly augusztusban kezdett felújítás még nincs kész teljesen, jövő nyárig még korlátozásokra kell számítani.
Vágólapra másolva!

Hatósági szemlét tartanak hétfő délelőtt a felújított, átadás előtt álló Margit hídon - mondta az MTI-nek Tóth Kata, a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője. A Független Hírügynökség korábban azt közölte: a hatósági bejárás délelőtt 10-kor kezdődött, és ha mindent rendben találnak, akkor leghamarabb a délutáni csúcsforgalom után, este lehet autóval felhajtani a hídra, ahol 2-szer 2 sávon haladhatnak majd az autók.

Fotó: Mudra László [origo]
Már a közlekedési táblákat szerelik a hídfőknél - még több képért kattintson a fotóra!

A megnyitás csak átmeneti, a híd felújítása ugyanis még nem készült el teljesen, lesznek még forgalmi korlátozások egészen jövő nyárig. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a hídon kétszer két sávon áthaladhatnak az autók is, alkalmanként félpályás korlátozás lesz. A villamospálya felületét várhatóan december 10-ig más járművek nem használhatják, még a megkülönböztető jelzést használók sem. Ezen felül a sebességkorlátozó táblák a megkülönböztető jelzést használó járművekre is vonatkoznak.

Korlátozzák a budai felső rakpart forgalmát is a hétvégén: november 20-án és 21-én csak egy-egy sáv lesz járható a híd rekonstrukciójához kapcsolódó munkák miatt. A híd rekonstrukcióját 2009 augusztus 21-én kezdték el. Az eredeti ütemterv szerint az ideiglenes átadásnak az idén augusztusban kellett volna megtörténnie, de a felújítás elhúzódott. A legutóbbi, decemberi határidőhöz képest végül mintegy egy hónappal korábban adják át a forgalomnak a dunai átkelőt. A Margit hídról szóló összes cikkünket itt találja.