Lefújták az egykori zsinagógába tervezett Hungarica-koncertet

Vágólapra másolva!
Nem adhatott koncertet az egykori kecskeméti zsinagógában a Hungarica együttes, amely a fellépésük ellen tiltakozó társadalmi szervezetek szerint nacionalista uszítással teli dalokat ad elő. A koncert meghiúsításáért demonstrációt is szerveztek, a helyi rabbi pedig közbenjárt az épület üzemeltetőjénél. Az elmaradt koncert helyett egy nosztalgiaestet tartottak.
Vágólapra másolva!

Levették műsorról az egykori kecskeméti zsinagógába meghirdetett, november 19-i Hungarica-koncertet, miután több társadalmi szervezet tiltakozott a rendezvény ellen - írja a delmagyar.hu. A lap által "szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező együttes"-ként említett Hungarica fellépése ellen még gyertyás demonstrációt is szerveztek. A Hungarica saját honlapján úgy jellemzi magát: "a nemzeti rock/metal/hardcore muzsika zászlaját magasra emelő" együttes.

A demonstrációt a Szabad Emberek Magyarországért párt (SZEMA) szervezte, amelynek elnökségi tagja, Garai-Édler Eszter szerint a Hungarica honlapján irredenta felhívások találhatók, zeneszámaik szövegei pedig nyílt nacionalista uszítással vannak tele. Antimagyarokról, "idegenszívű kozmopolitákról", "demokratúráról" énekelnek, és a zenekar rendszeresen részt vesz különböző szélsőjobboldali kulturális rendezvényeken - mondta a lapnak.

A kecskeméti rabbi, Róna Tamás szintén fellépett a koncert megakadályozásáért, a helyi hitközség nevében azt kérte az épület jelenlegi üzemeltetőjétől, hogy ne engedjék megtartani az eseményt. "Az 1944-45-ös események után, amelyek a kecskeméti magyar zsidóság teljes kiirtását okozták, az elhunytak emlékének meggyalázása lett volna ez a koncert" - mondta a lapnak a rabbi, aki szerint az üzemeltető biztosította őket arról, hogy "ilyen erkölcstelen dolog nem történhet meg".

Az épület résztulajdonosának, a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesületének elnöke, Szabics István azt közölte, hogy a koncertet nem ők szervezték, utólag értesültek róla. Mint mondta, "az ügyben több soron is félreértés történt", arra az estre a nosztalgiaest már meg volt szervezve. Ha nem ütközik a két esemény, akkor sem helyeselték volna a koncert megtartását, mert "a hely szellemével összeférhetetlen".

A Hungarica koncertje helyett nosztalgiaestet rendeznek a régi zsinagóga épületében.