Nem tetszettek a magyar székek az állami kitüntetést kapó németnek

Wendelin von Boch-Galhau, a Villeroy and Boch AG igazgatótanácsi elnöke átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnöktől a Parlament Munkácsy-termében
Vágólapra másolva!
Egy tálakat, lakberendezési tárgyakat, vécékagylókat gyártó cég korábbi vezetőjének kitüntése miatt támadja a kormányt az MSZP. A férfi 250 éves családi vállalkozása már a rendszerváltás óta jelen van Magyarországon. Azt mondta, továbbra is "hűségesek" maradnak az országhoz, bár saját bevallása szerint legnagyobb hibáját is itt követte el, amikor magyar vállalkozót bízott meg székek gyártásával.
Vágólapra másolva!

"A Villeroy & Boch cég sikere arra tanít, hogy a tisztesség és a nyereség még Magyarországon sem feltétlenül idegen fogalom egymástól" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök idén október 21-én, miután a Parlamentben a "Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal" kitüntetést adta át Wendelin von Boch-Galhaunak, a Villeroy & Boch AG (V&B) a kerámiaipari vállalat korábbi elnökének.

A Köztársasági Érdemrend magas kitüntetésnek számít (a legalacsonyabb fokozata a lovagkereszt, a legmagasabb a nagykereszt lánccal). Az érdemrendeket a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza azoknak, akik a kultúra, a tudomány, a művészet terén, illetve saját szakterületükön példamutató tevékenységet folytattak Magyarország érdekeinek előmozdítása érdekében.

A kitüntetés híre nem keltett nagy hullámokat, elveszett az október 23-i nemzeti ünnep idején szokásos egyéb elismerések közt. Három héttel később, most hétfőn azonban az MSZP-nek eszébe jutott, hogy a V&B-t - más cégekkel együtt - idén júniusban kartellezés miatt jelentős bírsággal sújtotta az Európai Bizottság. A szocialisták közleményükben saját állításuk szerint Joaquín Almunia versenyjogi biztost idézve azt írták: a leleplezett fürdőszobakartell "vezetői maffiaszerű kartellben manipulálták termékeik árát, és azzal sok százmillió eurós kárt okoztak a fogyasztóknak".

"Nagyon jól szervezett kartell"

A V&B-t is érintő uniós eljárás valóban hatalmas bírsággal zárult. Összesen 17 céget sújtott az Európai Bizottság 622 millió euró versenyjogi bírsággal, mert bizonyítottnak látta, hogy 1992 és 2004 közt egyeztették a kádak, mosdók, csapok és egyéb szerelvények legalacsonyabb árait és az áremeléseket összesen hat EU-tagállamban, megsértve ezzel az EU-szerződést. Erről júniusban beszámolt ugyan az MTI, de akkor még senkinek nem tűnt fel, csak néhány lapban jelent meg egy-egy rövidhír róla.

A fürdőszobakartellre kiszabott büntetésből 71 millió euró (közel 20 milliárd forint) jutott a V&G-re, amelynek elnöke a vizsgált időszak nagyobb részében (1998 és 2007 közt) Wendelin von Boch-Galhau volt. Almunia ugyanakkor az [origo] által fellelt tudósítások szerint nem beszélt maffiáról, a Bloomberg hírügynökség szerint úgy fogalmazott: "nagyon jól szervezett kartell" bukott le. Az Európai Bizottság közleménye szerint pedig Almunia azt mondta: a kartell komoly károkat okozott az építőipari cégeknek, vízszerelőknek és a családoknak. A V&B megalapozatlannak tartja a bírságot, a cég ezért az Európai Bíróságon támadta meg a Bizottság döntését (ez az információ korábban nem szerepelt cikkünkben, a pontatlanságért olvasóink é az érintettek elnézését kérjük).

Egy 250 éves cég

Az Orbán által dicsért, az Európai Bizottság által viszont megbírságolt cég, a V&B az egyik legrégebbi, ma is működő családi vállalkozás Európában. 1748-ban alapította Francois Boch, akinek unokája 1836-ban egyesítette a céget egy másik vállalkozó Nicolas Villeroy érdekeltségével, innen származik a márkanév. A cég központja a Saar-vidéki Mettlach városában van (amelynek a neve a magyar nyelvbe a metlaki járólapban került át). A céget az alapító leszármazottainak nyolcadik generációja vezeti, és - bár bevezették a tőzsdére - a részvények többsége a család kezében van.

A cég 18 éve van jelen Magyarországon, 1992-ben vásárolták meg az Alföldi Porcelángyárat, ahol szaniterárukat (vécécsészék, mosdókagylók) gyártanak. A cég tavalyi forgalma 15,6 milliárd forint volt, több ezer embernek adnak munkát, elsősorban Hódmezővásárhelyen. Wendelin von Boch-Galhau egy, a kitüntetés után adott interjúban a barátjának nevezte Lázár János hódmezővásárhelyi polgármestert, Fidesz-frakcióvezetőt, aki jelen is volt a kitüntetésénél, és azt mondta: a kitüntetéssel jelképesen egész Magyarország fejet hajt Wendelin von Boch-Galhau és az általa képviselt hagyomány előtt.

A legnagyobb hiba

Boch-Galhau a kitüntetés után azt mondta: nem bánták meg, hogy Magyarországra jöttek, és a jövőben is "hűségesek maradnak" az országhoz, sőt, új munkahelyeket is teremtenek. A német üzletember kiemelte, hogy a V&B támogatja a duális vagy német típusú szakképzési rendszer bevezetését, amelyet Orbán Viktor is példaként említett október közepén, amikor ismertette a kormány második gazdasági akciótervét (a duális képzési rendszerről itt olvashat).

Boch-Galhaunak ugyanakkor nem csak pozitv élményei vannak Magyarországról: tavaly nyáron az Impulse című német gazdasági magazinnak élete legnagyobb hibájának nevezte, hogy egyszer Magyarországon gyártatott V&B márkanév alatt asztalokat és székeket. A tervek jók voltak, a design klasszikus, és még egy magyarországi gyárat is talált, ahol a korábbi olasz gyártónál jóval olcsóbban gyártottak, ráadásul a cégvezető is jó benyomást tett rá.

"A rossz végén spóroltam" - mondta Boch-Galhau. A minőség ingadozott, a szállítók pedig összekarcolták a bútorokat. A V&B egy év után visszalépett. Boch-Galhau azt mondta: nehéz volt megmondani a magyar partnernek, hogy vége, hiszen a cég új gépeket vett a megrendelés miatt, a felmondás után pedig csődbe is ment. Boch-Galhau szerint neki is ötmillió eurójába került a félresikerült üzlet, de ezt a veszteséget le kellett írnia, hogy később ne szenvedjen el jóval nagyobbat.