Szapáry György lesz a washingtoni nagykövet

Vágólapra másolva!
A kormány Szapáry Györgyöt, Orbán Viktor kormányfő gazdasági főtanácsadóját nevezi ki washingtoni nagykövetnek. Szapáry jelöltségét a héten támogatta az Országgyűlés külügyi bizottsága.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés külügyi bizottsága meghallgatta és alkalmasnak találta Szapáry Györgyöt, Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági főtanácsadóját a washingtoni nagyköveti posztra - közölte csütörtökön az MTI-vel Balla Mihály bizottsági elnök.

A fideszes politikus a Népszabadság hírét erősítette meg, a napilap online kiadásában írta meg, hogy a kormány Szapáry Györgyöt akarja kinevezni a washingtoni nagykövetnek, és a külügyi bizottság már meg is hallgatta.

Balla Mihály az MTI-nek azt mondta, a külügyi bizottság a héten hallgatta meg, és "jó erős támogatással", 14-3-as szavazati aránnyal támogatta Szapáry György nagyköveti jelölését. Hozzátette: a Jobbik képviselői szavaztak nemmel. A bizottsági elnök szerint Szapáry György a jövő év elején foglalhatja el posztját.

Az elnök azt mondta, az a kérdés nem vetődött fel a bizottsági ülésen, hogy miért van szükség nagykövetváltásra. Hozzátette: a jelölt kifejtette koncepcióját, a képviselők kérdéseket tettek fel neki, majd szavaztak róla. A bizottsági elnök a kérdések tartalmáról nem beszélt, arra hivatkozva, hogy zárt bizottsági ülés, minősített meghallgatás volt.

A Népszabadság csütörtökön arról is írt, hogy a kormány Szapáry kinevezése érdekében törvényt módosít, lehetővé téve, hogy a 70. életévét betöltött kormánytisztviselőt nevezzenek ki külképviseleti vezetőnek. Balla csütörtökön nyújtott be módosító indítványt a kormánytisztviselőkről szóló törvényhez, eszerint a jövőben 70 év felettiek is kinevezhetnének nagykövetnek, ha a kormányfő felmentést ad a korlátozás alól.

A 72 éves Szapáry György 1993-1999-ig és 2001-2007-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt. A miniszterelnök főtanácsadójaként jelenleg a nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalásokban segíti Orbán Viktor munkáját. A Fidesz elnökétől már 2008 júniusában is feladatot kapott Szapáry György: Orbán felkérte, hogy segítse a pártot olyan nemzetközi kapcsolatrendszer megteremtésében, amely egy jobboldali kormány megalakulása esetén a legkisebbre csökkenti a tőkekivonás kockázatát.