Veszélyhelyzetet hirdetne a városvezetés Esztergomban

Vágólapra másolva!
Szerdán este már kétszer akkora területen nincs közvilágítás Esztergomban, mint egy nappal korábban. A sötét utcákon a polgárőrök és a rendőrök járőröznek. A város vezetése csütörtökre összehívta a védelmi bizottságot, mert veszélyhelyzetet akarnak kihirdetni.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délután három órára hívja össze Esztergom jegyzője a városi védelmi bizottságot, mert a vezetőség megítélése szerint veszélyhelyzetet kell kihirdetni a kialakult állapotok miatt. A Független Hírügynökség úgy tudja, Marosi György jegyző csütörtökön reggel értesíti az összehívandó bizottság tagjait: a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a rendőrség helyi vezetőit, valamint a környező települések, mint például Dömös, Pilismarót és Tát polgármestereit.

Esztergomban jelenleg körülbelül 20 utcában, a szerda estihez képest kétszer akkora területen nincs közvilágítás. Nem égnek a lámpák a város főútján, és a település két városrészében, Szamárhegyen és Búbánatban. Utóbbi részen él többi közt a város korábbi polgármestere, Meggyes Tamás, és volt alpolgármestere, Knapp János Pál, de a dorogi polgármester is. A Tivi Kft. dolgozói azért szedték ki az utcai lámpák égőit, mert a korábbi felújítások elvégzése után nem kapták meg a pénzüket. Energiatakarékossá alakították ugyanis a közvilágítást, a megspórolt pénzből kellett volna kifizetnie őket a városnak.

Tétényi Éva polgármester állítása szerint kedden 80 millió forintot utaltak át a cégnek. Most azt vizsgálják, hol tart a pénz, megérkezett-e már a cég bankszámlájára. A polgármester hozzátette: azt kérte a cégtől, hogy az iskolák és a kórház környékén ne kapcsolják ki a közvilágítást, mert az fokozottan balesetveszélyes. A rendőrségtől pedig, hogy ha éjjel nem lesz közvilágítás, jobban figyeljenek a közbiztonságra az érintett területeken.

A rendőrség fokozott járőrszolgálatot rendelt el, a közbiztonságot több rendőrrel, a polgárőrséggel és a településőrökkel próbálják biztosítani. Timár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője szerdán délután azt mondta, a fokozott rendőri készenlét kapcsán egyelőre nem vezényelnek át rendőröket Esztergomba, így a készenléti rendőröket sem vetik be. A Független Hírügynökség úgy tudja, az ügyben már az országos rendőr-főkapitány is érdeklődött a helyi rendőrség vezetőjénél a kialakult helyzetről.