Két ember meghalt a 63-as úton

Vágólapra másolva!
Egy fiatal férfi és egy fiatal nő meghalt, négyen pedig megsebesültek, amikor két autó összeütközött Sárbogárd és Rétiszilas között. Az utat lezárták, az autókat visszafordítják.
Vágólapra másolva!

Két halálos áldozatot követelt az a baleset, amely péntek délután történt a 63-as főúton, Sárbogárd és Rétszilas között. Az első információk egy halálos áldozatról és öt sérültről szóltak, időközben az egyik sérült életét vesztette - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Egy fiatal nő és egy fiatal férfi meghalt pénteken délután a 63-as főúton, Sárbogárd és Rétszilas között, amikor két autó összeütközött. A balesetnek négy további sérültje is van, köztük gyerekek is vannak - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.