Ismét kihallgatták Demszkyt a Főkert-ügyben

Vágólapra másolva!
Szembesítették egy másik tanúval Demszky Gábor volt főpolgármestert a Főkertnél hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozással kapcsolatban - számolt be az MTV híradója.
Vágólapra másolva!

Beidézték Demszky Gábort a BRFK-ra a fővárosi cégeknél folyó nyomozások miatt - hangzott az MTV szerda esti híradójában. Az MTV úgy tudja, a volt főpolgármester másfél órát töltött el a rendőrségen, és a Főkertnél indított nyomozás ügyében szembesítették egy másik tanúval.

Demszky Gábor nem nyilatkozott az ügyben, az újságírókat kikerülve távozott a rendőrségről és a rendőrség sem ad tájékoztatást. A BRFK gazdaságvédelmi osztálya júniusban rendelt el nyomozást a Főkert Zrt.-nél hűtlen kezelés gyanújával.

A Főkert korábbi vezérigazgatója a nyomozásról azt mondta, Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor volt főtanácsadója többször utasította őt különböző szerződések megkötésére. A volt főpolgármestert nyáron egyszer tanúként már meghallgatták az ügyben.