Vádemelési javaslat a debreceni tömegközlekedést megbénító férfi ellen

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a debreceni fiatalember ellen, aki augusztusban kétszer is azzal hívta fel a város közlekedési vállalatát, hogy bombát rejtett el az egyik járművükön.

Vádemelést javasol a rendőrség a debreceni tömegközlekedést két alkalommal is megbénító 22 éves férfi ügyében - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy szerdán.

A férfi előbb augusztus 7-én, majd augusztus 12-én a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) információs telefonját ismeretlen férfi hívta fel azzal, hogy a DKV Zrt. járatain bombát helyezett el.

"A telefonhívásokat követően Debrecen tömegközlekedése leállt, a cég valamennyi járatát - villamosokat, autóbuszokat, trolibuszokat - átvizsgálták, de robbantásra alkalmas eszközt vagy anyagot a járatokon egyik alkalommal sem találtak" - ismertette a szóvivő.

A rendőrség az ügyben büntetőeljárást folytatott egy 22 éves debreceni férfival szemben közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettének meglapozott gyanúja miatt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy iratait - az ügyészség részére - vádemelési javaslattal megküldte - tette hozzá Vezendi Jánosné.

KAPCSOLÓDÓ CIKK