LMP: Hibás engedélyekkel működött a Mal Zrt.

Vágólapra másolva!
Az LMP az Európai Bizottságra hivatkozva csütörtökön bejelentette, hogy az uniós rendelkezések szerint a vörösiszapot veszélyes hulladéknak kellett volna minősíteni. Közben újabb családok kérték, hogy a vörösiszap-katasztrófában károsodott házukat újra becsüljék fel, mert nem értenek egyet a hivatalos értékbecsléssel. Vannak, akik a második értékbecslést sem fogadták el.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb összesítés alapján több mint 120 család kéri a vörösiszap-katasztrófában megsérült ingatlanjának új értékbecslését - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnokhelyettese, Takács Árpád csütörtökön. Egy hete még csak 91-en voltak, akik nem fogadták el a szakértők által megállapított árat.

Takács szerint tíz és húsz között van azoknak a károsultnak a száma, akik a második értékbecslést sem fogadták el, de pontos adatokat nem tudott mondani, mert gyakran előfordul, hogy a tulajdonosok meggondolják magukat. A harmadik értékbecslés elkészítésére a Belügyminisztérium új, független szakértői csoportot jelöl ki.

A tulajdonosok közül eddig 72-en új építésű házba költöznének, 60-an használt lakás vásárlása mellett döntöttek. Két károsult család a lakásának helyreállítását kérte, 64-en egyedi elbírálást szeretnének. A parancsnokhelyettes szerint a hóesés megnehezítette a mentesítési munkálatokat, de a közlekedésben nem okozott fennakadást a csapadék, a közutakat folyamatosan takarítják. Az újjáépítésen 240 szakember dolgozik 180 munkagéppel.

A karitatív szervezetek folyamatosan osztják a károsultaknak a tartós élelmiszereket, és tisztító-, illetve tisztálkodószereket, a mikulásra érkező édességeket pedig azok a családok kapták, amelyekben 14 éven aluli gyermek van - tette hozzá Takács.

Közben az LMP bejelentette, hogy az Európai Bizottság megerősítette álláspontjukat, miszerint a Devecsert és Kolontárt elöntő vörösiszapot veszélyes hulladéknak kellett volna minősíteni. Az ellenzéki párt szerint a hatóságok így hibás engedélyekkel hagyták működni a Mal Zrt.-t, ezért vizsgálatot követelnek annak kiderítésére, milyen szakmai hibákat vétettek az engedélyezési eljárásban.

Jávor Benedek, az LMP országgyűlési képviselője közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy vörösiszap-katasztrófa bekövetkeztében nem csak a Mal Zrt., hanem az érintett hatóságok mindegyike, valamint a megfelelő jogszabályok megalkotását 1995 óta elmulasztó kormányzatok is felelősek.

A Bázeli egyezmény veszélyesnek minősít minden hulladékot, melynek 11,6-nál magasabb a pH-ja (a vörösiszap ph-ja 13-13,5) "Nem meglepő, hogy tegnap az Európai Bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy a katasztrófát okozó vörösiszap az Európai Hulladék Katalógus (EWC) szerint veszélyes, így a magyar hatóságok hibáztak, amikor azt nem minősítették veszélyes hulladéknak" - közölte az LMP.

Az október elején történt vörösiszap-katasztrófáról szóló összes cikkünket megtalálja itt.